Itt az ideje, hogy újra menjenek a csajok oviba/bölcsibe!
Ma már szétszedték a Hanga ágyát, most felfordították a székeiket és így csúszdáznak.
persze ilyenkor a legnagyobb egyetértésben működnek, nincs veszekedés.
A maci kávé reggel a szőnyegen landolt, én lassan berekedek:(
2010. december 31., péntek
2010. december 27., hétfő
Az ünnepek jó hamar elteltek:) Kivagyok, mint a kutya, rendesen elfáradtam, pedig csak szentestére kellett sütni-főzi, de az egész napos elfoglaltság volt.
Szombaton anyósnál voltunk, csodák-csodája nem vesztünk össze:)
Tegnap meg anyáméknál turnéztunk.
Csajok nagyon örültek, persze csudajó ajándékokat kaptak mindenhol.
Hajni lelkesen szokik le az éjszakai pelusról, persze emiatt nekem éjjelre be kell állítani az ébresztőórát, hogy felkeltsem és megpisiltessem, ettől még fáradtabb vagyok:S Persze ma éjjel nem húztam fel az órát, fél 3-kor ébredtünk meg, Pityet beküldtem, hogy pisiltesse meg, de már későn sajna.
Na mindegy, előbb-utóbb csak ágytiszta lesz teljesen.

2010. december 23., csütörtök
2010. december 22., szerda
jó éjszakát vicc:)
A fiatal pap nagyon izgult az első miséje előtt, a püspök észrevette,azt tanácsolta neki - mielőtt megkezdi a misét - tegyen egy kis vodkát a vizespohárba - hogy megnyugodjon.
Nagyon jól sikerült az első mise, de amikor hazaért, egy levelet talált a püspöktől:
Kedves Fiam!
Gratulálok a misédhez és örülök hogy megfogadtad tanácsomat, van azonban néhány megjegyzésem:
- Abból a pohárból kis kortyokat kell inni, nem egyszerre felhajtani.
- Abba a vizespohárba nem teszünk se jégkockát, se citromszeletet. Ja , és azt mondtam - hogy tegyél egy kis vodkát a vízbe és nem fordítva.
- A Bibliát nem használjuk pohártartónak.
- 10 parancsolat van és nem 12.
- 12 Apostol van és nem 10
- Amikor a keresztről beszélsz - nem mondhatod "Az a nagy T az oltáron"
- Amikor Jézusról beszélsz, nem mondhatod "A fiú és bandája".
- Dávid egy parittyával és egy kővel győzte le Góliátot, nem robbantotta szét a seggét.
- Júdást nem hívhatod köcsögnek.
- Az Atya, Fiú, Szentlélek nem az "öreg , a srác és a szellem"
- Nem szép a Pápát "Keresztpapának" hívni.
- A Fáraó száműzte a zsidókat, nem küldte őket a picsába.
- Mária Magdolna bűnös volt, de nem kurva.
- Az ötlet, hogy kérted a hívőket hogy tapsoljanak jó volt, viszont túloztál, amikor megkérted őket, táncoljanak szambát és Daniella nővért sztriptízre hívtad.
- A szentelt vizet áldásra használjuk, nem arra hogy a tarkód lehűtsd vele.
- Keresztelő Jánost nem a lábáztatók avatták szentté.
- Az a kis ház nem budi, hanem a gyóntatószék
- Aki a kereszten van, az Jézus - nem Che Guevara.
- Krisztussal a keresztet vitették - nem akart a hegyre költözni.
- A padban mocorgóknak nem kell mondanod, hogy óvszert használjanak.
- A hívők adománya nem piti aprópénz.
- A közös-ülés jelentése nem dugás, hanem ÁHITAT.
- A harang valóban nem szép hangú - de nem is repedt fazékra emlékeztet.
- Az ostya gyártója nem harácsoló vállalkozó, hanem PÉK.
- A frigyszekrényre ne mondd, hogy bárszekrény.
- Amikor a bűnösök meghalnak, a pokolba mennek, nem az anyjukba.
- Mindig legyen rajtad alsógatya , pláne ha a csuháddal legyezed magad.
- A ministránsokat ne ölelgesd, Ők az én kedveseim.
- A zsinat nem a vén buzik gyűlése.
- Emlékeztetlek, hogy a mise kb. egy óráig tart, nem 2×45 perces.
- Az,aki melletted ült és piros-szoknyás transzvesztitának hívtad - én voltam.
Hát ezenkívül minden rendben volt.
Áldásom Rád.

2010. december 21., kedd
Nagy francok a csajok:)
Tegnap amíg ajándékok után szaladgáltam, Lapi megszerzett egy doboz tisztasági betétet és szanaszéjjel szórta a szobában, Hajni meg rohant Pityhez, hogy "apa, Lapi szétszórta a néni pelusokat!"
Este meg Lapi majdnem fejest ugrott mellém a kádba, alig bírtam megfogni. Jól megijedt és bömbölt, tiszta víz lett, de az ijedtségen kívül nem lett baja. Szép lett volna, ha belemerül a fürdővizembe:)
Be vannak sózva a Jézuska miatt, számolnak vissza, hogy mennyit kell még aludni, hogy legyen karácsonyfa és kapjanak ajándékot:)

2010. december 19., vasárnap
Hajni szépen meggyógyult, ahogy szedni kezdte az antibigyót, sokkal jobban lett, első nap már csak kicsit lett lázas estére.
Ma délelőtt elmentünk szánkózni, kegyetlen hideg van, vagy csak öregszem és azért fagyott be a senekem?:) Pedig jól felöltöztem.
A tériszonyom meg kezd aggasztani, a Bikás domb alacsonyabb részéről csúszott le Pity a gyerekekkel én meg majdnem rosszul lettem fent állva, pedig alig 3-4 m magas lehet a domb.
Na sebaj, csajszik élvezték a csúszkálást:)
Minnyá karácsony, semmi hangulatom nincs a dologhoz, mondjuk sosincs hozzá, majd 24-én megjön, amikor felkelnek a lányok és meglátják a fát és az ajándékokat:)

2010. december 15., szerda
Már most szivatnak a lányaim:)
Kb. 3 hete akartunk felvenni pénzt a legközelebbi automatából, de nem sikerült, mert csak visa kártyát fogad el.
Mondtam nekik, hogy nem kaptunk pénzt, irány a posta. Amíg oda nem értünk, hangosan kiabálták, hogy nem kaptunk pénzt! tiszta ciki volt.
Ma délután meg jöttünk haza az orvostól, erre felhangon elkezdte kiabálni a kicsi, hogy "Nincsen apukám!" erre a Hajninak sem kellett több, ő is kezdte. Szerencsére nem jött senki szembe, mert írtó égő volt.

2010. december 13., hétfő
Julika képzeld nagy mázlink van, mert időben mentünk, ma a gyerekfülészeten azt mondta a doki, hogy gyógyul szépen, már a cataflam sem kell, amit tegnap a kórházban írtak fel. Még 2-3 napig csöpögtetem neki a kövirózsát, aszt vége.
Vettem neki egy normálisabb füles sapkát, amiből nem látszik ke egyáltalán a füle.
Szerencsére nem bakteriális eredetű, ezért úsztuk meg ilyen könnyen.
Felszúrni meg nem engedtem volna:)

2010. december 12., vasárnap
"csodálatos" hétvége:(
Lapi meggyógyult, eddig jó.
Szombat hajnalra a hajni lázasodott be és sírt, hogy fáj a füle.
Egész nap tök lázas volt, potyogtak a könnyei a fájdalomtól, délután már 39,5 fokot mértem, pedig kapta a nurofent.
A füle csak addig nem fájt, amíg a fájdalomcsillapító benne nem volt.
Ma délután mentem el vele a Szt. Imrébe, szerencsére az közel van, Hajninak meg középfülgyulladása és vírusos torokgyulladása.
Gyereket hazavittem és indulhattam az ügyeletes patikába a recepttel, holnap meg megyünk a gyerekfülészetre.

2010. december 9., csütörtök
2010. december 8., szerda
Nos hétfőn nagybevásároltunk, hamár Pityesz szabadságon van:)
Megvettük a csajoknak az ajándékokat, a nagyszülők nevében is, hogy ne kelljen rohangálniuk, csudajó dolgok kerülnek majd minden karácsonyfa alá.
Aznap Lapinak hőemelkedése volt a bölcsiben, de be nem lázasodott, ezért kedden ment megint.
Mi itthon átalakítottuk a rácsos ágyakat, Hajniénak leszereltük az elejét, lett helyette leesésgátló, a kicsinek meg ki vannak szedve a rácsok középen.
Volt nagy öröm és móka, főleg negyed 9 után, amikor is lefektettük őket.
hát fél 11-ig fent voltak, bohóckodtak, szétpakoltak, krémeztek, én időnként próbáltam dühös fejjel bemenni és rájuk szólni, de alig bírtam ki röhögés nélkül, mert olyan cukik voltak amikor lebuktak.
Meg hallottuk, ahogy Hajni sustorog a Lapinak, hogy menjünk ki!:)
Mindegy, az volt a büntetésük, hogy reggel öltözés közben nem nézhették a mesét.
Ja és Lapi ma már nem ment a bölcsibe, mert lázas:(
Pedig ma semmi dolgunk nem lett volna, Pity el akart vinni étterembe ebédelni. Hát ez elmarad bakker:(

2010. december 5., vasárnap
Hajni rettenetesen várta a mikulást:)
leadta neki a rendelést, kért 3 nagy és 3 kicsi pacit.
Mivel egy egész ménest nem akartam keríteni, két kicsi pónit kapott.
Este lefekvés előtt kikészítették a csizmájukat az ablakba, mondtuk nekik, ha jó kislányok voltak, akkor éjjel eljön a Mikulás és biztos hoz nekik valamit.
Reggel kint kávéztunk a konyhában, egyszercsak vágtat kifelé a Hajni(sose kel ki az ágyból, kiabál, hogy felébredt) hogy menjünk gyorsan, itt volt a Mikulás!
Annyira boldog volt, hát még amikor a csizmákban megtalálta a pacikat.
Persze megjegyezte, hogy többről volt szó:)

2010. december 3., péntek
2010. december 2., csütörtök
Tök uncsik a napjaink, semmi érdemleges nem történik. Mindkét punis boldogan jár az oviba/bölcsibe, itthon hellyel-közzel normálisok. Mondjuk Lapi tegnap szerzett egy tollat és mindenhol összefirkálta magát, még a feneke fölött is:)
hajni meg mondta neki, hogy rosszkislány, ezért a mikulás virgácsot fog hozni, bezzeg neki kicsi pónikat és csokit, mert ő jó volt:)
Simán kijelentette, hogy neki a télapó pacikat hoz.
még jó, hogy azt vettem neki, rettentően csalódott lenne, ha mást kapna.
Reggel nagyon kiakasztottak, bal lábbal és vonyítva keltek, én meg annyira szétcsúsztam tőlük, hogy nem emlékszem, hogy az oviban elraktam-e a helyére a kabátját, vagy elszórtam valamerre szana-széjjel:(
Na mindegy, jó itthon egész nap a csend, tudom csinálni nyugiban a dolgaimat:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)