2010. január 5., kedd
A doki szerint 99%, hogy a pelenkától vannak Hajnin a kiütések, ha ételtől lenne, mindenhol lenne. A liberó újított, ezek szerint nem csak a külseje változott, hanem az anyaga is. Sebaj, a maradék két csomag jó lesz majd a Hangának. Szednie kell fenistil cseppet és írt elocom kenőcsöt, azzal kell kenegetni reggel-este.
Írtó hideg van:(
Írtó hideg van:(
Tegnap indítottak egy fórumot az óvodai beiratkozásról, ezen fellelkesedve írtam emilt a mi körzeti ovinknak, hogy mikor lesz nyílt nap és beiratkozás. Meglepő módon 10 percen belül megjött a válasz, hogy május első hetében lesz a beiratkozás és előtte vannak nyílt napok. Tök jó, remélem fel is veszik Hajnit szeptembertől. Már csak azt kell majd addig kiokoskodni, hogy vegyes csoportba írassuk, vagy sima csoportba, ahol egykorú minden gyerek. Arra azért kíváncsi leszek, hogy bírnak el a sok gyerekkel, mert egy csoportba 25-30-an vannak és ennyi gyerekre jut 2-2 óvónő és 1-1 gondozó.
Nem spirálozódtam tegnap, mert a doki nem merte feltenni, amikor mondtam, hogy milyen volt a vérzésem és a vizsgálatkor is érzékeny volt a méhem. Kaptam antibigyót, lónak való adagot, azt mondta várjuk meg a következő mensit, akkor, ha rendben van minden, felteszi a spirált.
Hajnit ma elviszem dokihoz, kíváncsi vagyok, mit tud mondani a kiütéseire.
Hajnit ma elviszem dokihoz, kíváncsi vagyok, mit tud mondani a kiütéseire.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)