Na vége a nyugalomnak, amióta Hanga felébredt. Semmi sem jó, mindenért ordít, és azt hajtogatja, hogy nem-nem.
Remélem nem lesz beteg, mert beletapicskolt a döglött vakondokos kútvízbe és gondosan lenyalogatta a kezét.
Fogalmam sincs milyen kórokozók lehetnek most abban a vízben.
2010. március 31., szerda
2010. március 30., kedd
Csudajó napunk volt a telken:) Már a reggel is jól indult: Hanga fél 8-kor ébredt fel, Pity kihozta, jött-ment, de nem igazán találta a helyét. Fél 9-kor fogta magát és bevonult a kisszobába felébreszteni a Hajnit. Hiányzott neki a nővére:) Tündéri volt, ahogy odament az ágyhoz, kezdett bemászni és közben simizte a Hajnit:)
A telken kellemes meglepetés ért, amikor végig kúsztam-másztam a fenyők alatt és rengeteg sövénynek való magonc cserjét találtam, így kb. 10000ft-ot spóroltunk meg. Gyorsan felástam a helyüket és el is lettek ültetve.

2010. március 29., hétfő
Egy férfi meg a kutyája sétálnak egy úton. A férfi élvezi a tájat,mikor ráébred, Ő már halott...
Emlékezett arra, mikor haldoklott és akkor hirtelen az is beugrott neki, hogy a mellette sétáló kutyus is évek óta halott volt.
Azon kezdett el gondolkozni, vajon hova viszi őket az út, amin sétálgatnak.
Egy idő után elértek egy magas, fehér falhoz. Drága márványnak tűnt.
Hosszú sétány vezetett fel a domb tetejére, ahol egy magas boltív húzódott, ragyogva a napsütésben.Mikor elsétáltak a boltívig, akkor látták a hatalmas és lenyűgöző kaput, az oda vezető út pedig mintha aranyból lett volna. Megindultak a kutyával és ahogy közelebb értek, észre vettek egy asztalt az egyik oldalon, ami mögött egy ember ült.
Mikor még közelebb értek, megszólalt: "Elnézést, megmondaná, hogy hol vagyunk, kérem?"
"Ez a Mennyország, uram!" válaszolt az ember.
"Remek! Kérhetnénk egy kis vizet?" kérdezte.
"Természetesen, uram. Jöjjön csak be és azonnal hozatok egy pohár jeges vizet Önnek." invitálta be az ember és a kapu elkezdett megnyílni.
"Bejöhet a barátom is?" kérdezte a kutyusára mutatva.
"Sajnálom, uram, de állatokat nem engedhetek be."
Az utazó gondolkodott egy pillanatig, majd megfordult és visszament az útra a kutyussal együtt, hogy akkor inkább folytatja útját.
Újabb hosszú séta és újabb magas domb után elérkeztek egy földútra, ami egy farm kapujához vezetett. Ez a kapu úgy nézett ki, mint amit soha sem zárnak be. Kerítés sem volt.
Ahogy közeledtek a kapuhoz, észrevettek egy fának támaszkodó embert, aki épp olvasott.
"Elnézést, uram, kérhetnénk egy kis vizet?" kérdezte.
"Persze, ott egy kút, jöjjenek be" érkezett a válasz.
"A barátom is bejöhet?" kérdezte az utazó, a kutyusra mutatva.
"Van egy tálka a kút mellett" bólintott az idegen.
Beléptek mindketten és megtalálták az öreg kutat meg a tálat. Az utazó megtöltötte vízzel, hosszan ivott, újra töltött és letette a kutya elé.
Mikor mindketten eleget ittak, visszasétáltak a férfihoz a fa mellé.
"Mi ez a hely?" kérdezte az utazó.
"Ez a Mennyország" válaszolt a férfi.
"Ez furcsa, egy fickó lentebb ugyanezt mondta"
"Úgy érti, az arany út a márvány kapukkal? Nem. Az a pokol."
"Nem bosszantja, hogy így megtévesztik az embereket?"
"Dehogy. Örülünk neki, hogy előre kiszűrik az olyanokat, akik hátra hagynák a legjobb barátjukat."

Tegnap lementünk a telekre, jó idő volt szerencsére, csak a szél fújt. A kutat meg tudtuk csinálni szerencsére, sok pénzt megspóroltunk így, bát több, mint valószínű, hogy benne van a vakondok teteme, így fürdésre, mosogatásra az idén nem használjuk. De legalább a füvet tudom öntözni. Pity holnaptól szabin lesz, megyünk is újra.
Szegény Hanga éjfél után keserves sírásba kezdett. Bementem, de csak forgolódott, sírdogált. Puszi-simi, kijöttem, de csak sírt tovább. Újra bementem, akkor vettem észre, hogy be van kakálva:( Szegénynek megint sebesre marta a fenekét a cucc, pedig már szépen javult:( Látszik, hogy jön még foga.

2010. március 27., szombat
Enni sem voltak hajlandóak rendesen:( Hajni csak tartogatta a szájában a főzeléket, amikor bedühödtem és elindultam kifelé, akkor jajjgatott, lenyelte. Kapott újabb falatot, megint csak nyammogott. Meguntam, odatettem elé, hogy akkor eszik egyedül és felálltam az asztaltól. Közölte, hogy nem kéri. Persze majd egy óra múlva nyígnak, hogy éhesek.
Jááááj!!!
6-kor keltek kétballábbal, ezúttal a Hanga ébresztette a Hajnit, mert kihajította az ágy mögé a sárkányt. Én már régen fent voltam, mert fájt a fejem, forgolódtam. NYafogás azóta is tart, szerintem az esőt érzik. Pity elment dolgozni, faszányos lesz a mai nap, szokás szerint kihullik az előzőleg megőszült hajam:)
Sebaj, kopaszon is szép leszek, a rövid haj is jól áll:)

2010. március 26., péntek
Tegnap hatalmasat játszótereztünk, rendesen melegünk volt, ma már még kevesebb ruha fog kelleni. Hanga ismét kurvult kicsit, megint kinézett egy anyukát, akinek hízelkedett kicsit:) Borult egy nagyot, jól elharapta a száját, de egy perc sírás után ment tovább működni:) Erikával is jót dumcsiztunk ismét:)♥
Ebédelni persze a kicsi nem nagyon akart, csak azt nem tudom, hogy azért, mert fájt a szája, vagy a foga miatt. Hajni evett, aztán délutáni is, Lapi meg szinte csak az esti tejet volt hajlandó meginni:( Mindegy, nem paráztatom magamat feleslegesen.
Nem is írtam, hogy a védőnő nem akarta elhinni, hogy Hanga már köröket is rajzol. Merhogy az ilyen korú babák ezt még nem tudják. Nos az enyém igen, bi-bi:)

2010. március 25., csütörtök
2010. március 24., szerda
Borzasztóan öregnek érzem magam:( Persze az is vagyok. Jóóóó egy 60 éveshez képest nem, de akkor is elmúltam 36 és mostanában(na jó, már rég óta)ez egyre inkább zavar. Azt nem tudom, hogy miért, hiszen nem maradtam le semmiről, amit a korom miatt már nem tudnék bepótolni sőt, talán túl sok mindent csináltam és átéltem a gyerekek születése előtt. Meg kell tanulnom elfogadni, hogy sose leszek már 25 és ennek tudatában élni, ráadásul mostmár van két gyerekem is, akiknek felelősséggel tartozom. És még JÓ példát is kéne nekik mutatni.
Hülye vagyok igaz????:)
Hülye vagyok igaz????:)
vicc ebédre:)
A CIA bérgyilkost keresett alkalmazásra. A háttér ellenőrzések és próbák
után három jelölt maradt, két férfi és egy nő.A végső teszt volt csak hátra. Az egyik férfit egy fémajtó elé vezették, és egy pisztolyt adtak a kezébe.-- Nekünk tudnunk kell, hogy ön minden parancsunkat végrehajtja, akármik is
a körülmények. Az ajtó mögött lévő szobában a felesége ül egy széken.Magának meg kell ölnie őt.-- Maga komolyan beszél? - hitetlenkedik az első férfi - Én sosem tudnám megölni a feleségemet.Az ügynök erre így szól:
-- Akkor maga nem a megfelelő ember ehhez a munkához.A második férfinak ugyanezeket az instrukciókat adták. Ő elvette a fegyvert és bement a szobába. Sokáig csend volt. Aztán úgy öt perc múlva a jelölt könnyes szemekkel kijött.
-- Én megpróbáltam, de nem tudom megtenni - mondta.-- Magában nincs meg, ami ehhez kell - így az ügynök - vigye a feleségét és menjenek haza.Végül csak a nő maradt hátra. Neki a férjét kellett volna megölnie.
El is vette a pisztolyt és bement a szobába. Lövések hallatszottak, egyik a másik után. Aztán sikoltozást hallottak, csattanásokat, döngéseket. Néhány perc eltelte után csend lett, majd az ajtó lassan kinyílt, és a nő állt a
küszöbön. Megtörölte verejtékező homlokát s aztán így szólt :-- Fiúk, nem mondtátok, hogy a pisztolyban csak vaktöltények vannak! A székkel kellett agyonvernem...

2010. március 23., kedd
2010. március 22., hétfő
Szar ez a szar, remélem este meg tudom műteni a másik gépet, mert ez folyton lefagy:( Pedig annyi mindent leírnék, de ha nem tudom azonnal, akkor elfelejtem:(
Amúgy mindenki jól van, csajok kezdik kialakítani a véd és dacszövetséget:) Tegnap elfenekeltem a Hangát, mert a teát az angol szótárra öntötte direkt és boldogan. Bőgött egy sort, a Hajni ment és megvígasztalta, simogatta a fejét:) Mondtam neki, hogy nagyon aranyos, a kicsi rámnézett, odament a Hajnihoz, átölelte és dugta a fejét, hogy puszit kér. Természetesen kapott a nővérétől:)

2010. március 21., vasárnap
Na szóval ez a hülye trójai, nem tudom mi, vírus vagy kémprogi,tönkrecseszte a gépet, szerintem holnapután újra feltöltök mindent, oszt meglátjuk. Meg azt is rendbeteszem, amivel ma fel tudtam jönni netre, mert ez baromi lassú és kicsi a memóriája is.
Meacska itt is köszi a linket!!!!!!♥♥♥
Telken nagyon jó volt, csodaszép napos idő volt és meleg, annak ellenére, hogy fújt a szél. Kitakarítottuk a kertet, elvetettük a fűmagot. Öntöztünk is volna, ha..... Egy rohadék vakondok a kútaknába tévedt, ami tiszta beton, de a régi vízvezeték mellett talált egy lukat és azon keresztül 5-6 vödörnyi földet túrt az aknába, amiből a kútba is jutott rengeteg, ugyanis eldugult a kút:( Ha szerencsénk van, legközelebb a szonszéd kútjából telenyomjuk vízzel és az kimossa. Akkor nem kéne új kutat furatni, mert az nem 2 forint lenne.
Hazafelé Pityunak kiesett egy tömése, ráadásul amikor hazaértünk, még a drága mama is nálunk pörgött. Persze a pizsama még csak összefércelt állapotban van, sose lesz kész, vagy akkorra, mire olyan meleg lesz, hogy nem kell flanelpizsama a gyerekre:(
Szóval a tegnapi nap elég felemásra sikeredett, de az a lényeg, hogy a csajok nagyon jól érezték magukat lent.

2010. március 20., szombat
Ma a telken voltunk, tegnap este meghalt a számítógép, asszem amiatt, hogy beszereztem egy trójai ló nevű csodavírust. Most a pót sz.gépről írok, de ez úgy szar, ahogy van, így ma és holnap szerintem nem nagyon jövök az élménybeszámolóval, pedig volt minden:)
Azért egy vicc estére:
Három országban körülbelül egy idõben elpusztul egy-egy tehén. Egy jótündér elhatározza, hogy segít a három bajba jutott gazdának, s mindegyiküknek lehet egy kívánsága. Elõször a svájci gazdához látogat el, s a gazda mondja is a kérését:
- Hát mivel egy szem tehénkém pusztult el, szeretnék egy másikat!
Még ki sem mondta, a jószág már ott termett. A következõ megkérdezett egy amerikai farmer volt, s õ így válaszolt :
- Hát sokba került az orvos, meg hát mégis... Két tehenet kívánok!
S azok ott is termettek. Harmadszor és végül a tündérnek egy magyar gazdához vezetett az útja.
Kérdi õt is, mi a kívánsága, mire a válasz:
- Dögõjön meg a szomszéd tehene is!

2010. március 19., péntek
Vicc:)
Három nő beszélget, hogy ki tud jobban vezetni.
- Én tudok vezetés közben zenét hallgatni.
- Én tudok vezetés közben telefonálni.
- Amit én tudok azt nem tudja senki más: én tudok vezetés közben sakkozni.
Hol egy parasztot ütök el, hol egy lovat...

:) Mónitól csórtam
"Disznóölés szavakban (panellakó nem érti):
Félnégy, klozet, mosdó, tea, mikádó, gumicsizma, kutya, kapunyitás,térvilágítás, haverok.
Malac, ezbazmegdekurvanagy, nemjönki, vigyázzonnanmajdén, holakötél,öntsdlevízzel, holakábító, megkrétázzam hova szúrjad, eriggyélmá', mostszúrjad, addatálat, mégegyet, navégre.
Palack, perzselő, kapa, lapát, Pepe, tegyükfelarácsra, kurvanehézbazmeg, jöhetavíz, holakefe, majdénkaparom, elégfehérJózsikám, ittafüle.
Akkorigyunkegyet, megmégegyet, hasítodvagymajdén, holabárd, holafűrész, holamalac, belit kimossátok, nincsazapénz, kutyáké.
Akkoregészség, miezszilva, barackbazmeg, egészség.
Készavér, üljetekmárle, neállvaegyünk, ittakenyér.
Sonkamarad, lapockaszalámiba, nemdaráljuk, késselvágjuk, ilyetseláttammég, karajmarad, többikolbász, majdéndarálok, tokaszalonna abálóba, jóélesezakés, látomazujjadon, kötözdbebazmeg, egészség.
Miez, lócomb, minek, szaláminak, oszteztígyhogy, megfőzzük, micsoda, netörőggyvele, lapockafelitis, cukorminek, kellbele, nabazmeg.
Sütödazsírt, majdén, Lacisüsse, ittafakanál, Lacikámpirosra, netanítsálbazmeg, jóvanna, nemkellbeletej, tepertőtsüssél, nemtejbegrízez,
többithurkába, áztasdbealbelet, másikfélétis, majdéngyúromakolbászt, egészség.
Miez, hurkatöltő, ilyetseláttammég, kölcsönbevan, ipari, aztlátom, keményrehagymenjen, miez, lóbélteddle.
Borsmerrevan, nemkellbele, hogyhogy, mert nem, hátakkor, erőspaprika, zsemlyeminek, tüdőshurkába, ilyetseláttammég, namostlátol, egészség.
Sajtotmajdén, holaringa, micsoda, kétnyelűkés, jaez, borsotebbese, nabazmeg.
Kolbásztkarikába, vagyszálba, szálba, szalonnátebbesózzad, kolozsváritebbe, sonkátmajdén, szedjétekkiazabálót.
Holareceháj, hátezmi, cigánka, ilyetseláttammég, pedigjó, majdmeglátjuk, egészség.
Májashurka, véreshurka, tüdőshurka, svábhurkába pirítottzsemlét, nabazmeg, vastagbélbe, hogynézmánezki, netörőggyvele.
Fiúk, készapecsenye, csapassunkmárelőttebarac kot, holakenyér, ittasavanyú, egykisbort, pogácsát, mikorleszkészakáposzta, rétesislesz, nabazmeg, bangladesbenmegéheznek, eriggyémá.
Zsírtabödönbe, kolbásztrúdra, hurkátkaréjba, sajtra téglákat, kiszúrkáltad, ezittenmegyfüstre, ezmegysózóba, miezalé, sonkapác, nemsózódelőtte, bennevanasó, készvagyunkemberek, egészségünkre.
Asztalhozemberek, holavécé, igyunkmárelőttekicsit, orjaleves, toroskáposzta, pecsenye, kishurkakiskolbász, almásrétes, kidurranokbazmeg, énis, csapassunkegykisbort.
Kóstolótnehogyitthagyd, hagyadmámiez, leszakadafüle, köszmégegyszer.
Aztán laza tizenkétórás epegörcs."

Hatalmasat játszótereztünk, csodajó az idő:) Összefutottunk Erikával, jól kibeszélgettük magunkat. Remélem, hogy most már végleges a jó idő és mehetünk minden nap. Csajok rettenetesen élvezték. Hazafelé vettem még homokozó játékokat, így most biztos nem fognak összeveszni, kinél legyen a lapát. Csak ne felejtsem el ráírni mindegyikre a nevüket.
Hanga eltanulta a szöszfóbiát Hajnitól:)
Tegnap a játszótéren boldogan magára borogatta a homokot, utána meg nézett kétségbeesette, és mondta:szöszösz:) Mondtam neki, hogy az csak homok, söpörje le magától. Megtette, aztán a következő adagnál újra kezdte. Meg a kezére ragadt homoknál is ezt csinálta:))

2010. március 18., csütörtök
Tegnap este két kellemes meglepetésben is volt részem:) Egyrészt Hangának kijött a 11-ik foga, a bal felső kisőrlő. Erre megint nem számítottam, mert nem volt duzzanat, csak alul, mindig azt néztem:) A másik, meg elszámoltam a ciklusomat és nem 22 napra, hanem 29-re jött meg:) Így az előtte levő 2-3 barnázás is időben volt:)))
2010. március 17., szerda
Hanga nagyon cuki volt. Hűlt a főzelékük, ő meg elálmosodott, de mivel a saját ágyába nem tud bemászni, befeküdt a Hajniéba:) Persze ahogy szóltam, hogy evés van, felkelt és szépen evett, remélem hamarosan el is alszik. Hajni persze nem akart enni,csak tartogatta a falatot a szájában, de nem nyelte le. Mondjuk ő rengeteg sajtot megevett délben.
2010. március 16., kedd
Kicsikét fáradtnak érzem magam, jó lett volna még aludni, persze ma már az órára keltünk. 3 kávé bennem van, tervezek egy negyediket is inni. Csajok szépen aludtak éjjel, persze ők is fáradtak voltak nagyon. Mondjuk ez nem tántorította el őket attól, hogy 7 előtt kukorékoljanak:)
Ma fürdőszobát kell takarítani, megvárom a Hanga alvásidejét, mert ne segítsen a domestost törölgetni:)

2010. március 15., hétfő
Vicc:)
Cseng a telefon a kórház belosztályán, az ügyeletes nővér veszi fel a hívást.
- Jó napot kívánok. Nagy Józsefné a 3-as szobában fekszik. Négy napja jött be szívpanaszokkal. A hogyléte felől szeretnék érdeklődni.
- Igen, most néztem éppen a kórlapját. Az EKG-ja kifogástalan, a vérképe is problémamentes, kisebb szívidegessége lehetett, a hét végén hazamehet. Ön hozzátartozója?
-Nem, nem vagyok hozzátartozója. Én vagyok Nagy Józsefné. De ebben a kib@szott kórházban senki nem mond nekem semmit...

Fáradt vagyok! Tegnap 6-kor keltem, sütöttem sajtos muffint, aztán mentünk anyámékhoz. Csajok jól elvoltak, ettek is rendesen, kutyáztak, stb. Alvás nem volt, persze fel volt pörögve a kicsi, így csak hazafelé szunyókált a kocsiban. Itthon este fél 9-ig pörögtek még, de elaludtak hamar. Egészen fél 6-ig, amikor a kicsi ordítva ébredt. Visszaszunyókált ugyan 20 percre, de megint sikítva ordítva kelt, Pity kihozta közénk, majd mehetett vissza a Hajniért is. Szóval most se sikerült kialudni magamat. Ocsmány szél fúlt tegnap is, nem tudtuk a kertbe kiereszteni a lányokat, csak pár percre:( Na majd legközelebb...
2010. március 13., szombat
Szegény Lapi!
Fél 7 körül éktelen visításba, sikításba kezdett, nem lehetett megnyugtatni, semmi sem volt jó neki:( Átpelenkázni alig hagyta magát, kaját nem kért, odavitette magát az ágyába, hogy le akar feküdni, de ott is csak ordított. A puncipöttyök nem fájhatnak, legfeljebb viszkethet neki, a fogára gyanakodtam inkább. A nurofent alig bírta Pity beadni neki, a felét kiköpte. Közben azon agyaltam, hogy kakált-e máma, mert tegnap is alig-alig volt valami, pedig ő naponta legalább kétszer tojik. Hát nem volt ma kaki, jól meghőmérőztem, de attól sem lett. Kapott egy kúpot, az fájdalom csillapító is, meg hátha meghozza az ingert. Jól megtornáztattam és megmasszíroztam a hasát, az megnyugtatta. Most fel-alá grasszál, (pedig késő van már) és közben ropog a feneke:) Remélem lesz kakiszar, mielőtt elalszik.

No 10 után ide is ért anyós:( Viszonylag hamar megjártuk így is, vettünk mindent, most legalább 3 hónapig nem kell nagybevásárolni, de pl. a mosópor szerintem fél évre elég lesz:) Apámnak megvettük a szakállnyírót, Pity vett magának egy új hajnyírót én meg kaptam egy normális hajszárítót, mert a régi haldoklik, jó lesz a telekre.
2010. március 12., péntek
No a mai napból köszönöm elég volt! Amilyen jók voltak a hét első felében, olyan katasztrofális volt a mai napunk. Valami front lehetett, mert én is ingerlékeny voltam, Hajni is, Hanga is, de ő folyamatosan túr a szájában, a rágófoga nagyon jöhet. Még Pity sem bírt vele. Hajni elaludt délután, így ő nem fürdik, a kicsi már pancsol én pedig fektetés után iszok egy pohár vörösbort.
Hajni azon kezdett az előbb hisztizni, hogy a kicsi ugyanarra a papírra akart rajzolni, amin ő nyomdázott. De basszus, ez a papír beterítette a fél étkezőasztalt, elfértek volna. Úgy őrjöngött, hogy betettem a zuhany alá és még el is seggeltem, mert bántotta a kicsit. Most viszonylagosan nyugalom van, de nagyon felmérgelt a beste:(
Hangának alig gyógyultak meg a felmaródások a fenekén, de már tiszta piros pöttyös a punija. Asszem előveszek valami gomba ellenes krémet, mert nagyon nem tetszik. Oszt ha jövő hétig nem múlik, irány a doki.
Szegénynek akkora monoklija van a bal szeme alatt, jól be is van dagadva neki. Bátornak és ügyesnek hitte magát megint, csúszott le a székről, oszt lefejelte az asztal szélét:(

Asszem fel kéne venni videóra, hogy zajlik nálunk a vacsora. Jót röhögnétek, most már lassan mi is azt tesszük, eddig csak jajgattunk és a fejünket fogtuk. Hanga ügye önállóan szeretne enni, ehhez neki nem elég a saját kanala, megpróbálja megszerezni mindenkiét. Ha már megvan minden, akkor nekiáll kézzel falatozni. Persze a kaja nagy része a földre és az asztalra kerül. Ha sikerül egy evőeszközt visszaszerezni és etetni a kisasszonyt, akkor eszik 3 falatot, leszáll a székről és nekiáll mászkálni, szaladgálni, de időről időre visszajön, közli, hogy hamm-hamm és kéri a falatot.Hajni szépen ül a helyén(ami egyébként Lapi etetőszéke) és eszeget egyedül, de nem túl hatékonyan, neki is be kell segíteni. Mi meg....
Este fürcsi után megint jó kis zsákba futást rendezett a kicsi, amikor megkérdeztem tőle, hogy megy-e aludni, rám nézett és huncut mosollyal közölte, hogy nem. Tündéri volt.)) Még a fejét is ingatta közben:)

2010. március 11., csütörtök
Mivel Hanga napok óta alig eszik, ma nem bíztam semmit a véletlenre és tejbegrízt csináltam ebédre nekik. Naná, hogy megette:) Tegnap már éppen örültünk vacsoránál, hogy szépen ette a főtt kolbászt, sallala, visszatért az étvágya. Na ja! Rendrakásnál a földön találtam meg az asztal alatt szinte az egészet, a kis sunyi ledobálta a földre:)
Mi az előnye, ha elmúltál 55 éves?
1. Az emberrablókat nem igazán érdekled.
2. Túszhelyzetben valószínűleg téged engednek el elsőként.
3. Senki sem várja el tőled, hogy bárhová is szaladj.
4. Amikor este 9-kor felhívnak, megkérdezik 'Nem ébresztettelek fel?'
5. Az emberek már nem gondolják azt, hogy hipochonder vagy.
6. Már nincs semmi, amit a nehezebb úton kellene megtanulnod.
7. A most vásárolt dolgaid már nem használódnak el.
8. Délután 4-kor is vacsorázhatsz.
9. Szex nélkül élhetsz, de a szemüveged nélkül nem.
10. Heves vitákba bonyolódsz a nyugdíjrendszerről.
11. Már nem kihívásként gondolsz a sebességkorlátozásra.
12. Már nem próbálod meg behúzni a hasad, bárki is jön be a szobába.
13. Együtt énekelsz a liftben a hangszóróval.
14. A szemed már nem lesz sokkal rosszabb.
15. Az egészségbiztosítónak befizetett összeg végre kezd kifizetődni.
16. Ízületeid pontosabb meteorológusok, mint a nemzeti időjárási szolgálat.
17. Titkaid biztonságban vannak a barátaidnál, mert ők sem emlékeznek rájuk.
18. Agysejtjeid száma végre kezelhető méretűvé csökkent.
19. Nem emlékszel, ki küldte neked ezt a listát.
20. És feltűnik, hogy kényelmed érdekében ennek a szövegnek nagy a betűmérete.
Továbbítsd ezt mindenkinek, akinek még eszedbe jut a neve!

2010. március 10., szerda
Pityesz teljesen bele van betegedve abba, hogy a Hajni napok óta nem bújik hozzá, mint régebben, sőt sokszor el is fordul tőle, amikor meg akarja puszilgatni. De hogy mi miatt sértődött meg, azt nem tudjuk, mert hozzám jön rendszeresen,igaz nem sok időre, csak átölel, ad puszit, én is adok neki, oszt már megy is tovább.
hi-hi
Vásárlási matematika
A férfi dupla árat is megad azért, amire szüksége van.
A nő bármit megvesz, ami fél áron van.
Általános összefüggések és statisztikák:
A nőt addig aggasztja a jövő, amíg férjhez nem megy.
A férfit addig nem aggasztja a jövő, amíg meg nem nősül.
Az a férfi sikeres, aki többet keres, mint amennyit a felesége költ.
Az a nő sikeres, aki talál ilyen férfit.
Ha boldog akarsz lenni egy férfival, nagyon meg kell értened és egy
kicsit szeretned.
Ha boldog akarsz lenni egy nővel, nagyon kell szeretned, és ne is
próbáld megérteni.
A nős férfiak tovább élnek, de jobban várják a halált.
A nős férfi nyugodtan megfeledkezhet a hibáiról; fölösleges két
embernek észben tartania ugyanazt.
A férfi ugyanolyan külsővel ébred, mint ahogy lefeküdt.
A nő külseje éjszaka romlik.
A nő a házasság elején azt reméli, hogy a férfi meg fog változni, de téved.
A férfi a házasság elején azt reméli, hogy a nő nem fog megváltozni, de téved.
Minden vitában a nőé az utolsó szó.
Ha a férfi ezután bármit mond, az egy új vita kezdete.

Tegnap elég jó kis napunk volt, a csajok nyugisak voltak, jókat játszottak. Csak alig esznek. Hajni néha panaszkodik a torkára, reggel mát Pityesznek is fájt:(
Meglepő módon nem volt ordítva összeveszés a csajoknál, néha kiborult a Hajni, ha a kicsi megszerezte valamelyik új játékát. Persze ő rögtön lecsapott arra a tehénkére és pónira, amit a Hanga kapott a mamiktól.
VÁROM A TAVASZT, MERT HIDEG VAN!!!!!!!!!!!!

2010. március 9., kedd
2010. március 8., hétfő
Ömlengés is holnap:) Arról, hogy mennyire furi, és a mai napig nem bírom feldolgozni, hogy anya vagyok....Gondolom azért, mert Hajni nem tervezett baba volt. DE NAGYON JÓ, HOGY VAN!!!!!!!!!!! Meg a Hanga is!! Na megyek a "kertembe", meg Dr. Csontot nézni, mert a végén nagyon elérzékenyülök és túl nyálas lesz a naplóm:))))
No hol is kezdjem? Tegnap ugyi dögrováson voltam, nem csináltam semmit. Kapkodtam befelé a homeos bogyeszokat, és a stodal szirupot. Mára határozottan jobban lettem szerencsére:)
Mai program: sütés, sütés, sütés, sütés, készülődés. Kis(nem is olyan kis)mosogatás, stb.
Sütöttem kenyeret, tortát, sajtos muffint, csináltam padlizsánkrémet, francia salátát. Oszt a többit passzolom:)

Köszi!!!
Nagyon Boldog harmadik szülinapot kívánunk Hajnalnak!!!:)))
Adri,a csajok és Tibi:)
![](http://dl8.glitter-graphics.net/pub/712/712138jqisv7fg1b.gif)
glitter-graphics.com

Kedves Hajni! Születésnapod alkalmából köszöntünk sok szeretettel!
![](http://dl9.glitter-graphics.net/pub/1934/1934139zhps7g5l2y.gif)
glitter-graphics.com
Kinni és családja

2010. március 7., vasárnap
Doritól!!!!
Erikától a hoxáról!
>Nagyon boldog szülinapot kívánunk Hajnal:):):):):)
Kis szépség legyél nagyon nagyon boldog:):):)
![](http://dl4.glitter-graphics.net/pub/1455/1455124tww83ijt6x.gif)
glitter-graphics.com
Kis szépség legyél nagyon nagyon boldog:):):)
![](http://dl4.glitter-graphics.net/pub/1455/1455124tww83ijt6x.gif)
glitter-graphics.com
Estére már lázasodtam, fájt mindenem:( Szépen magam mellé készítettem a homeopátiás bogyeszokat az ágy mellé és éjjel, amikor megébredtem, szépen szopogattam őket. Iszom a stodalt is, oszt meglátjuk. Szerintem Hajniban is bujkál, mert a borsófőzelékre közölte, hogy csípi a torkát és ősszel is így kezdődött nála a torokgyulladás:(
Egy kedves fórumtárstól!!!
![JellyMuffin.com - The place for profile layouts, flash generators, glitter graphics, backgrounds and codes](http://images.jellymuffin.com/images/happy_birthday/images/21.gif)
Graphics for Happy Birthday Comments
2010. március 6., szombat
2010. március 5., péntek
Hajni már felkelt, szerencsére jó kedve van:) Jót tett neki a délutáni alvás, a karikák is eltűntek a szeme alól. Tegnap elhoztam a patikából a kencéit, mától indul a krémezés a foltján, kíváncsi leszek, hogy elmúlik-e és mikorra. Na meg persze arra is, hogy visszajön-e a folt. Mindegy, lassan itt a tavasz, nem kell már annyi ruhát ráadni, főleg a harisnyát utálom ráadni, mert az is szárítja a bőrét. Hanga még alszik, ő is nagyon fáradt volt este, borult össze-vissza, mondjuk napok óta keveset aludt napközben, azt is főleg a kicsi babakocsiban kucorogva, nem lehetett valami pihentető.
És hogy magamról is írjak valamit: most egész jó a hangulatom, remélem nem is rontja el semmi:))

2010. március 4., csütörtök
Anyós idomít, lelkesen eteti a csajokkal a sütit, amit hozott. Fincsi piskóta, ma az a vacsorájuk kivételesen, mert rántott húsból és a görög salátából úgyse ennének értékelhető mennyiséget. Pity odaadta neki a pizsamaanyagot, már csak valami pizsifélét kell találnom mércének. Ehelyett itt dekkolok:) há-há, mint mindig, amikor itt van és nem megyek vásárolni.
Mindenkinek szeretettel!
![](http://counters.gigya.com/wildfire/IMP/CXNID=2000002.0NXC/bT*xJmx*PTEyNjc3MDU3NTU1NDYmcHQ9MTI2NzcwNTc2MjA2MiZwPTE5NTAxJmQ9Jmc9MSZvPTViODBjNTllNDVmZjRmM2RiMzk*/NTJlNjUyNmVlMmQ4Jm9mPTA=.gif)
![](http://media.superpimper.com/icons/Flowers/flowers-9.jpg)
MySpace Flowers Icons Graphics from SuperPimper.com
![MySpace Flowers Icons Graphics](http://www.superpimper.com/images/banner.gif)
Milyen kedves kis virág igaz?:))) Igazán Timcsis:)

Hanga alszik egy órája, Hajni is nyugis, tök jó, mégsem olyan rossz ez a nap:)
Remélem ebédelnek rendesen. Pity este kiborított, mert szerinte sovány a Hajni. Eddig ez a téma csak anyósnál volt műsoron. Pedig nem is sovány, 14 kiló felett van a súlya, ami azt jelenti, hogy egy év alatt több, mint 1.5 kilót hízott.
NA megyek kávét inni szerintem, jobb dolgom úgy sincs:)

2010. március 3., szerda
No neki kell állnom végre a takarításnak, amit délelőttre terveztem, mert elfelejtettem a bőrgyógyászatot. Utána begyúrom gyorsan a pizza tésztáját, hogy mire Pity haza ér, már csak sütni kelljen. Meg mosogatni, meg pakolni, meg......
De először is iszom egy nagy kávét és főzök teát a csajoknak, mert gödénnyé és kefekötővé változtak:))))

megjártuk a bőrgyagyászt, "csak" 60 percet kellett várni, hiába volt időpontja mindenkinek, csúszott a rendelés. Hajni combján a folt ekcéma alapú, de csak bőrirritáció szerencsére. Kapott kikeverős kenőcsöt, fürdetőt és testápolót is. Hanga a végére már nagyon nyűgös volt, levágott egy laza hisztit öltözés helyett. Ja, meg lefejelt egy kisszéket, most megint kék-zöld lesz az arca:S Hazafelé megvettem Hajni szülinapi gyertyáit és elveimet sutba dobva vettem nekik pogácsát, mert éhesek voltak. Nem nagyon szeretem, ha az utcán esznek, de most muszáj volt. Hazafelé Hanga elaludt a babakocsiban, így sétáltunk egy jót, vásároltunk, hazajöttünk. A kapuban persze fel is ébredt:)
Mindegy, lassan ebéd, meg hasonlók, estére meg pizzát tervezek sütni.

Ma már jobb kedvem van, nem ásom el magamat mégse:) Mondjuk tegnap is morgott és kötözködött minden miatt Pity, de bevettem a leszarom tablettát. Nem én tehetek róla, hogy utálja a munkáját és szar neki, és lassan nem is fog érdekelni sem, mert ha nem hallgatja meg amit mondok vagy jó szándékkal tanácsolok, akkor úgy kell neki.
2010. március 2., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)