Itt az ideje, hogy újra menjenek a csajok oviba/bölcsibe!
Ma már szétszedték a Hanga ágyát, most felfordították a székeiket és így csúszdáznak.
persze ilyenkor a legnagyobb egyetértésben működnek, nincs veszekedés.
A maci kávé reggel a szőnyegen landolt, én lassan berekedek:(
2010. december 31., péntek
2010. december 27., hétfő
Az ünnepek jó hamar elteltek:) Kivagyok, mint a kutya, rendesen elfáradtam, pedig csak szentestére kellett sütni-főzi, de az egész napos elfoglaltság volt.
Szombaton anyósnál voltunk, csodák-csodája nem vesztünk össze:)
Tegnap meg anyáméknál turnéztunk.
Csajok nagyon örültek, persze csudajó ajándékokat kaptak mindenhol.
Hajni lelkesen szokik le az éjszakai pelusról, persze emiatt nekem éjjelre be kell állítani az ébresztőórát, hogy felkeltsem és megpisiltessem, ettől még fáradtabb vagyok:S Persze ma éjjel nem húztam fel az órát, fél 3-kor ébredtünk meg, Pityet beküldtem, hogy pisiltesse meg, de már későn sajna.
Na mindegy, előbb-utóbb csak ágytiszta lesz teljesen.

2010. december 23., csütörtök
2010. december 22., szerda
jó éjszakát vicc:)
A fiatal pap nagyon izgult az első miséje előtt, a püspök észrevette,azt tanácsolta neki - mielőtt megkezdi a misét - tegyen egy kis vodkát a vizespohárba - hogy megnyugodjon.
Nagyon jól sikerült az első mise, de amikor hazaért, egy levelet talált a püspöktől:
Kedves Fiam!
Gratulálok a misédhez és örülök hogy megfogadtad tanácsomat, van azonban néhány megjegyzésem:
- Abból a pohárból kis kortyokat kell inni, nem egyszerre felhajtani.
- Abba a vizespohárba nem teszünk se jégkockát, se citromszeletet. Ja , és azt mondtam - hogy tegyél egy kis vodkát a vízbe és nem fordítva.
- A Bibliát nem használjuk pohártartónak.
- 10 parancsolat van és nem 12.
- 12 Apostol van és nem 10
- Amikor a keresztről beszélsz - nem mondhatod "Az a nagy T az oltáron"
- Amikor Jézusról beszélsz, nem mondhatod "A fiú és bandája".
- Dávid egy parittyával és egy kővel győzte le Góliátot, nem robbantotta szét a seggét.
- Júdást nem hívhatod köcsögnek.
- Az Atya, Fiú, Szentlélek nem az "öreg , a srác és a szellem"
- Nem szép a Pápát "Keresztpapának" hívni.
- A Fáraó száműzte a zsidókat, nem küldte őket a picsába.
- Mária Magdolna bűnös volt, de nem kurva.
- Az ötlet, hogy kérted a hívőket hogy tapsoljanak jó volt, viszont túloztál, amikor megkérted őket, táncoljanak szambát és Daniella nővért sztriptízre hívtad.
- A szentelt vizet áldásra használjuk, nem arra hogy a tarkód lehűtsd vele.
- Keresztelő Jánost nem a lábáztatók avatták szentté.
- Az a kis ház nem budi, hanem a gyóntatószék
- Aki a kereszten van, az Jézus - nem Che Guevara.
- Krisztussal a keresztet vitették - nem akart a hegyre költözni.
- A padban mocorgóknak nem kell mondanod, hogy óvszert használjanak.
- A hívők adománya nem piti aprópénz.
- A közös-ülés jelentése nem dugás, hanem ÁHITAT.
- A harang valóban nem szép hangú - de nem is repedt fazékra emlékeztet.
- Az ostya gyártója nem harácsoló vállalkozó, hanem PÉK.
- A frigyszekrényre ne mondd, hogy bárszekrény.
- Amikor a bűnösök meghalnak, a pokolba mennek, nem az anyjukba.
- Mindig legyen rajtad alsógatya , pláne ha a csuháddal legyezed magad.
- A ministránsokat ne ölelgesd, Ők az én kedveseim.
- A zsinat nem a vén buzik gyűlése.
- Emlékeztetlek, hogy a mise kb. egy óráig tart, nem 2×45 perces.
- Az,aki melletted ült és piros-szoknyás transzvesztitának hívtad - én voltam.
Hát ezenkívül minden rendben volt.
Áldásom Rád.

2010. december 21., kedd
Nagy francok a csajok:)
Tegnap amíg ajándékok után szaladgáltam, Lapi megszerzett egy doboz tisztasági betétet és szanaszéjjel szórta a szobában, Hajni meg rohant Pityhez, hogy "apa, Lapi szétszórta a néni pelusokat!"
Este meg Lapi majdnem fejest ugrott mellém a kádba, alig bírtam megfogni. Jól megijedt és bömbölt, tiszta víz lett, de az ijedtségen kívül nem lett baja. Szép lett volna, ha belemerül a fürdővizembe:)
Be vannak sózva a Jézuska miatt, számolnak vissza, hogy mennyit kell még aludni, hogy legyen karácsonyfa és kapjanak ajándékot:)

2010. december 19., vasárnap
Hajni szépen meggyógyult, ahogy szedni kezdte az antibigyót, sokkal jobban lett, első nap már csak kicsit lett lázas estére.
Ma délelőtt elmentünk szánkózni, kegyetlen hideg van, vagy csak öregszem és azért fagyott be a senekem?:) Pedig jól felöltöztem.
A tériszonyom meg kezd aggasztani, a Bikás domb alacsonyabb részéről csúszott le Pity a gyerekekkel én meg majdnem rosszul lettem fent állva, pedig alig 3-4 m magas lehet a domb.
Na sebaj, csajszik élvezték a csúszkálást:)
Minnyá karácsony, semmi hangulatom nincs a dologhoz, mondjuk sosincs hozzá, majd 24-én megjön, amikor felkelnek a lányok és meglátják a fát és az ajándékokat:)

2010. december 15., szerda
Már most szivatnak a lányaim:)
Kb. 3 hete akartunk felvenni pénzt a legközelebbi automatából, de nem sikerült, mert csak visa kártyát fogad el.
Mondtam nekik, hogy nem kaptunk pénzt, irány a posta. Amíg oda nem értünk, hangosan kiabálták, hogy nem kaptunk pénzt! tiszta ciki volt.
Ma délután meg jöttünk haza az orvostól, erre felhangon elkezdte kiabálni a kicsi, hogy "Nincsen apukám!" erre a Hajninak sem kellett több, ő is kezdte. Szerencsére nem jött senki szembe, mert írtó égő volt.

2010. december 13., hétfő
Julika képzeld nagy mázlink van, mert időben mentünk, ma a gyerekfülészeten azt mondta a doki, hogy gyógyul szépen, már a cataflam sem kell, amit tegnap a kórházban írtak fel. Még 2-3 napig csöpögtetem neki a kövirózsát, aszt vége.
Vettem neki egy normálisabb füles sapkát, amiből nem látszik ke egyáltalán a füle.
Szerencsére nem bakteriális eredetű, ezért úsztuk meg ilyen könnyen.
Felszúrni meg nem engedtem volna:)

2010. december 12., vasárnap
"csodálatos" hétvége:(
Lapi meggyógyult, eddig jó.
Szombat hajnalra a hajni lázasodott be és sírt, hogy fáj a füle.
Egész nap tök lázas volt, potyogtak a könnyei a fájdalomtól, délután már 39,5 fokot mértem, pedig kapta a nurofent.
A füle csak addig nem fájt, amíg a fájdalomcsillapító benne nem volt.
Ma délután mentem el vele a Szt. Imrébe, szerencsére az közel van, Hajninak meg középfülgyulladása és vírusos torokgyulladása.
Gyereket hazavittem és indulhattam az ügyeletes patikába a recepttel, holnap meg megyünk a gyerekfülészetre.

2010. december 9., csütörtök
2010. december 8., szerda
Nos hétfőn nagybevásároltunk, hamár Pityesz szabadságon van:)
Megvettük a csajoknak az ajándékokat, a nagyszülők nevében is, hogy ne kelljen rohangálniuk, csudajó dolgok kerülnek majd minden karácsonyfa alá.
Aznap Lapinak hőemelkedése volt a bölcsiben, de be nem lázasodott, ezért kedden ment megint.
Mi itthon átalakítottuk a rácsos ágyakat, Hajniénak leszereltük az elejét, lett helyette leesésgátló, a kicsinek meg ki vannak szedve a rácsok középen.
Volt nagy öröm és móka, főleg negyed 9 után, amikor is lefektettük őket.
hát fél 11-ig fent voltak, bohóckodtak, szétpakoltak, krémeztek, én időnként próbáltam dühös fejjel bemenni és rájuk szólni, de alig bírtam ki röhögés nélkül, mert olyan cukik voltak amikor lebuktak.
Meg hallottuk, ahogy Hajni sustorog a Lapinak, hogy menjünk ki!:)
Mindegy, az volt a büntetésük, hogy reggel öltözés közben nem nézhették a mesét.
Ja és Lapi ma már nem ment a bölcsibe, mert lázas:(
Pedig ma semmi dolgunk nem lett volna, Pity el akart vinni étterembe ebédelni. Hát ez elmarad bakker:(

2010. december 5., vasárnap
Hajni rettenetesen várta a mikulást:)
leadta neki a rendelést, kért 3 nagy és 3 kicsi pacit.
Mivel egy egész ménest nem akartam keríteni, két kicsi pónit kapott.
Este lefekvés előtt kikészítették a csizmájukat az ablakba, mondtuk nekik, ha jó kislányok voltak, akkor éjjel eljön a Mikulás és biztos hoz nekik valamit.
Reggel kint kávéztunk a konyhában, egyszercsak vágtat kifelé a Hajni(sose kel ki az ágyból, kiabál, hogy felébredt) hogy menjünk gyorsan, itt volt a Mikulás!
Annyira boldog volt, hát még amikor a csizmákban megtalálta a pacikat.
Persze megjegyezte, hogy többről volt szó:)

2010. december 3., péntek
2010. december 2., csütörtök
Tök uncsik a napjaink, semmi érdemleges nem történik. Mindkét punis boldogan jár az oviba/bölcsibe, itthon hellyel-közzel normálisok. Mondjuk Lapi tegnap szerzett egy tollat és mindenhol összefirkálta magát, még a feneke fölött is:)
hajni meg mondta neki, hogy rosszkislány, ezért a mikulás virgácsot fog hozni, bezzeg neki kicsi pónikat és csokit, mert ő jó volt:)
Simán kijelentette, hogy neki a télapó pacikat hoz.
még jó, hogy azt vettem neki, rettentően csalódott lenne, ha mást kapna.
Reggel nagyon kiakasztottak, bal lábbal és vonyítva keltek, én meg annyira szétcsúsztam tőlük, hogy nem emlékszem, hogy az oviban elraktam-e a helyére a kabátját, vagy elszórtam valamerre szana-széjjel:(
Na mindegy, jó itthon egész nap a csend, tudom csinálni nyugiban a dolgaimat:)

2010. november 28., vasárnap
nofene, régen írtam:)
Tegnap anyáméknál turnéztunk, most tartottuk az ő és az én szülinapomat. Csajok élvezték nagyon, apámtól elkunyiztak matchboxokat, azokkal meg a kicsi babáikkal jól eljátszottak:)
Ma meg kettesben voltunk lent a telken, mert a tüdőgyuszi miatt elmaradt a lomb összegereblyézése.
Elég nagy szipka volt a fagyott hó alól kivakarni az ázott cuccot.
Mindegy, túl vagyunk ezen is.
Holnap ovi-bölcsi, csajok üdvrivalgást hallattak:)

2010. november 25., csütörtök
Holnap délelőtt jön Pity haverja, akinek burkoló cége van és megnézi a konyhát, meg a retyót, amit fel óhajtunk újítani. Kíváncsi vagyok milyen árat mond majd, mert bár mondtuk neki, hogy piaci áron fizetünk, remélem azért enged egy kicsit.
Mondjuk kell majd sok mézes páleszt vennünk neki a végén:)
Tök jó, karácsonyra meglesz a burkolás, bár új konyhabútorunk mikor lesz majd, azt még nem tudom. Legfontosabb a csempézés meg a gáztűzhely.
Hitelt meg vegyen fel a radai rosseb, inkább a régi bútor marad még egy évig.

Vicc reggelire:)
Arab tanuló e-mail-je az apjának:
Drága Apu !
Berlin egy csodálatos város, az emberek kedvesek és nagyon jól érzem magam itt. De apa, szégyellem magam, hogy az egyetemre egy arany Ferrari 599 GTB -vel járok, mikor az összes tanár és tanulók vonattal járnak.
A fiad, Nasser
Nagyon szeretett Fiam!
Húsz millió dollár át lett utalva a kontódra.
Ne szégyeníts meg minket!
Vegyél egy vonatot te is.
Szeretlek
Apu

2010. november 24., szerda
Nagyon jó kis napunk volt tegnap:)
Pityesz szabin volt, nem kellett semmit csinálni, csak az ebédet főztem meg és délután sütöttem sütit, csajok meg jókislányok voltak.
Tisztára mint egy vasárnap:)
Azért Hajni nagy franc... azon kívül, hogy árulkodik a Lapira, tegnap még Pityesz telefonját is elkérte, hogy felhívja a bölcsinénit és elmondja neki, hogy a Hanga milyen rosszaságokat csinált:)

2010. november 22., hétfő
Hajni az előbb közölte velem, hogy hülye vagyok, mert nem tettem be az apja munkásruháját a mosógépbe. Dúrva!
Amúgy mindenki gyógyul, csajok már teljesen rendbejöttek.
Tegnap vendégünk volt, sütöttem sósperecet, Hajni nagyon ügyes volt és tök szép kicsike pereceket formázott, utána büszkén mutogatta:)

2010. november 19., péntek
2010. november 17., szerda
2010. november 16., kedd
A hoxán bele-bele olvasok egy babás fórumba, hát a hajam égnek áll:S
nekem már az is furcsa, hogy kb. 10 csecsemőből 9 hasfájós(vagy legalábbis minden sírást ezzel magyaráznak,vagy össze-vissza esznek mindent és azért fáj a pocak, a gyereket meg tömik görcsoldóval meg minden szarral), de ami kiverte a biztosítékot, hogy legalább 3 anyuka azért akarja elválasztani az 5-6 hetes csecsemőt, mert mennyire macerás a szoptatás, túl kevés, vagy éppen túl sok teje van és a tápszerezés mennyivel egyszerűbb..

2010. november 15., hétfő
2010. november 14., vasárnap
No megjártuk az ügyeletet is, bár ott kiderült, hogy tulképp feleslegesen, mert itt is vírusos torok és garatgyulladást állapítottak meg és nem is adtak gyógyszert, holnap megyünk a házidokihoz, majd ő ír antibigyót, ha akar.
Mondjuk elég necces, hogy még mindig lázas, mondjuk nem folyamatosan, mert a lázcsillapító leviszi neki, aztán újra belázasodik.

2010. november 13., szombat
2010. november 12., péntek
Szaros elég jól van, köhög, taknyol, de ma még csak hőemelkedése volt, majd alvás után meglátjuk, hogy lesz-e láz.
Mindenesetre vasárnap megyünk a telekre, mert 20 fokot és napsütést ígérnek, a friss levegő majd meggyógyítja:) ki kellene találni, hogy mitt főzzel odalent, de kacérkodom a slambuccal bográcsban:)

2010. november 11., csütörtök
Melyik intézményben lehetnek ezek
együttesen?** *.
**
Helyben kialakított bolt, ahol lehet vásárolni.
. 10 ezer kötetes könyvtár.
. Kilenc (!) sportpálya és tornaterem.
. Színházterem.
. A szakkörök tartására alkalmas melléképületek (fazekas kör, festészet,
sakk szakkör,
számítástechnika szakkör, zeneszakkör, életvezetési szakkör, ahol
főzőcskézni lehet).
. Tanterem és ökumenikus imaterem.
. Egészségügyi blokk.
. Változatos étrend.
. Minden szobában televízió.
. Padlófűtés.
*A nyerteseink azok a kedves olvasók, akik a szombathelyi
Büntetés-végrehajtási intézetre tippeltek.*
*Köszönjük, hogy adójával hozzájárul!*
*Az első PPP konstrukcióban épült börtön, a másik Tiszalökön van. A börtön 8
milliárdba került,
az állam tulajdonában maradt, de évi 2 milliárdot fizetünk az üzemeltetőnek
15 évig.
2 milliárd Ft évente 800 rab után
2,5 millió Ft / rabonként / évente (..és te mennyit is keresel egy
évben??)

Lapi éjjel aludt rendesen, reggel is csak 37,8 volt a hőemelkedése, de nyűgösebb sokkal, mint tegnap. délután leviszem a dokihoz, aztán meg a bölcsibe is telefonálni kell.
Nekem két napja fáj a fejem, gondolom a hülye időjárás miatt, biztos jön a hideg is.
Mindegy, iszom még egy kávét, hátha az segít a fejfájáson.

2010. november 10., szerda
Lapi tegnap minden gond nélkül aludt én meg kockára ültem a fenekemet a bölcsiben 3 órán keresztül.
Ma már elég, ha fél 4-re megyek érte és uzsonna után jövünk haza.
Marha nagy szerencsém van a csajokkal:)
Ja!
Érdekes ez a bölcsi. Alapítványi, fizetős intézmény ugyi... Azt gondolnám (én a szőke nő) hogy az adja ide a gyerekét, akinek nagyon vissza kell menni dolgozni, meg tellik is rá. Ehhez képest, a 10 fős csoportból Hanga a 3-ik, amikor fél 9-re odaérünk. Amíg ott kellett lenni, figyeltem, hogy majdnem mindenki 9 után viszi a gyerekét. Most akkor mi van? mindenki 10-re jár dolgozni, vagy ha nem, akkor miért nem időbe viszi? Már előre látom, hogy januártól Lapi lesz reggel 7-kor az örök első.
Mindegy, csajszi jól és sokat eszik, múlt héten a tökfőzelékből kért repetát is:)

2010. november 8., hétfő
Mindenkit elhelyeztem a megfelelő intézményben és most hallgatom a csendet:)
OLYAN JÓ!!!!!!!
Tegnap amúgy sem volt a csajokon hangtompító, este alig vártam, hogy elaludjanak, majd szétszakadt a fejem tőlük.
Lapi ma még hazajön ebéd után, holnap már ott is alszik, de nekem még ott kell maradni, szerdán már nem.
Holnap még szülőire is kell rohannom az oviba fél 5-re, szóval unatkozni nem fogok.
Jövő hétem meg neki kezdek a nagyon-nagytakarításnak.
Az egész könyvespolcot lepakolni, rettenetesen sok könyvet áttörölni és visszatenni, ez az első, amit meg akarok csinálni.
Utána szőnyegpucolás, utána.......

2010. november 6., szombat
2010. november 5., péntek
Továbbra is imádja a bölcsit:)
Persze amikor ebéd után meglátott a folyosón, csak úgy repült felém sikongatva, annyira örült nekem:)
Hétfőn még nem alszik ott, de kedden már igen, addig nekem ott kell csövezni a folyosón, de ha ébredésnél nem lesz semmi gond, akkor szerdán már uzsonna után megyek érte:)
Holnap meg anyósomnál turnézunk, halleluja:S

2010. november 4., csütörtök
Lapi nagyon jól érzi magát a bölcsiben:) Reggel bevittem és jöttem is haza egyből. Fél 12-re kellett érte menni. Mondta a bölcsinéni, hogy nem adja még oda, egye meg az ebédet. Kis vacak szépen bekajált, majd leült az egyik kiságy szélére és elkezdte levenni a szandálját, hogy akkor alszik is:)Persze a héten még nincs ottalvás.
Bölcsinénitől rengeteg puszival búcsúzott, nagyon megkedvelte a 3 nap alatt szerencsére.
Ja a játszótérről alig lehetett felhozni:)
Hazafelé a babakocsiban egyből elaludt, itthon csak lehámoztam róla a cipőt és a kabátot, azóta is alszik:)

2010. november 3., szerda
Ma már nem voltam bent Lapival a szobába, kint dekkoltam 2 órát és kávézgattam. Nagyon jól elvolt, szépen reggelizett, játszott, lementek az udvarra is és annyira jól érezte magát, hogy 11-kor nem akart hazajönni:) Örülök, hogy ennyire jól viseli a beszoktatást. Azt mondta a gondozó néni, hogy holnap, ha 15 percen belül nem jön ki a folyosóra, mert gond lenne, akkor nyugodtan menjek haza és majd csak ebédidőbe menjek vissza, ott eszik és utána jövünk haza.
2010. november 2., kedd
Délután végig kiborítóan viselkedett a Hajni, már ott tartottunk, hogy felváltva verjük el a seggét Pittyel. Hanga meg nem aludt egész nap, szóval most ő rettenet, de már csak percek kérdése és mennek aludni és csend lesz végre.
Ja! rettentően furcsa, hogy bölcsiben nincs fogmosás.
Tök jó viszont, hogy se pizsit, se ágyneműhuzatot nem kell bevinni, se zsepit, se semmit, csak a pelust és a popsitörlőt.
Mondjuk ennyi pénzért még jó..

No megvolt az első nap a bölcsiben:) fél 9-től fél 11-ig voltunk, Hanga rettentően élvezte, be sem állt a szája:) 10-en vannak szinte csak ő szövegelt. Jóízűen megreggelizett a többiekkel és működött folyamatosan, jól megvizsgált minden játékot.
Holnap 9-re megyünk (ma is így kellett volna, sebaj) és szintén fél 11-ig maradunk, amíg le nem mennek az udvarra. Csütörtököm asszem már ő is kimegy a többiekkel, asszem nekem is ott kell lennem, pénteken pedig már nem leszek bent vele, szólnak, ha sír. Viszek könyvet olvasgatni.
Remélem minden rendben lesz, szerintem jövő héten már ott is alszik.

2010. november 1., hétfő
Tegnap elmentünk a temetőbe, vittük a mécseseket. Csajok teljesen be voltak zsongva egész délelőtt. Már ott voltunk, Hajni lelkesen felsorolta még a saját mamijait is, hogy ők is ott vannak. Mondtam neki, hogy ők még nagyonis élnek, Pity mamijáék vannak a temetőben. Egy néni akkorát vigyorgott Hajni lelkesedésén:)
Csajok teljesen meggyógyultak, én vagyok egyre pocsékabbul, alig bírtam meginni a kávémat reggel:( pedig tegnap gyógyászati célból ittam kevés hubertuszt is, hogy kifertőtlenítsen, de nem volt hatásos még az sem. Nem baj, van még smecta por.
Elég ciki lesz holnap a bölcsibe 15 percenként rohanni a klotyóra:)

2010. október 31., vasárnap
Vicc uzsonnára:)
Szőke nő kifakad a férjének:
- Elegem van AZ egészből! Sosem jössz haza időben, éjszakára is kimaradsz.
Megcsalsz fűvel-fával! Most már abban sem vagyok biztos,
Hogy te vagy a gyerekeink apja!

Tegnap jól elfáradtunk, a csajok szobájába csináltunk íróasztalt, ami alá bekerültek azok a bizonyos komódok, amiket folyton magukra borítottak. Két hete Lapi is eljátszotta ezt:(
Szóval levágattuk a 255 cm hosszú, 55 centi széles halványkék lapot és ahhoz kellett a lábakat megcsinálni, mivel a boltban vehető kész lábak darabja 3000 ft-ba kerül és nekünk 6 db kellett. Az asztallap 7000ft volt, vagy még kevesebb, röhelyes lett volna 18000-ért venni hozzá a lábakat.
Hajni este kijelentette, hogy bugyiban alszik. Hajnalban felkelt, hogy kakilnia kell, de csak pisilt egy nagyot és aludt 8-ig tovább. Első száraz, pelusmentes éjjel:) Remélem így is marad a továbbiakban.

2010. október 30., szombat
2010. október 29., péntek
Lapinak már egész normális a kakija, ellenben tegnap ebéd után hívtak az oviból, hogy menjek a Hajniért mert fosik mint állat. Mondjuk nem újdonság, csak eddig az oviban sose kakilt. Szóval ma itthon van ő is, lassan indulunk a bevásárló körutunkra, meg megcsináltatom a kismamabérletemet is:)
Hajni kedden is itthon lesz, mert ügye csak akkor mehetünk az igazolásért a dokihoz. Remélem Pity tud kivenni szabit, mivel én a Lapival turnézok majd a bölcsiben és semmi kedvem ahhoz, hogy anyósom képét bámuljam a nap nagy részében.

2010. október 28., csütörtök
A smecta pornak köszönhetően éjjel már nem volt fisi-fosi, viszont hol az egyik álmodott rosszat, hol a másik nyavajgott valamiért. Reggel Lapinak már egész normális kakija volt, bár még nem az igazi, de határozottan javul:)
Persze azt még nem tudom, hogy fogom visszaszoktatni őket a rendes kajára a sok keksz, ropi és alma után...

2010. október 27., szerda
Még mindig hasmenésük van:S Lapinak rosszabb, őt viszem délután a dokihoz. Mindenesetre vettünk smecta port meg normaflort is, aztán majd mond még valamit a doki. Szegény Lapinak megint felmarta a fenekét, ráadásul reggelre kifolyott, az egész nadrágja benne úszott és a lepedő is. A fenekéről meg nem akartam dörzsizni, inkább betettem a zuhany alá.
2010. október 26., kedd
2010. október 23., szombat
Basszus már megint itt van anyósom. tegnap is itt volt.
És Damoklész a fejem fölé lógatta a kardját, mert már megint felvetődött a lakáscsere a drága mamánál és aki érdeklődik a lakása után, annak a mi házunkban 2 lakása van, még a végén cserélni fognak és ideköltözik. Bakker megyek Szibériába önkéntes számüzetésbe.

2010. október 22., péntek
Hajni éjszaka annyira mélyen aludt, hogy nem ébredt fel arra, hogy bepisilt:(
Ma hazafelé kérdeztem tőle, hogy éjjel kell-e neki a pelus, azt mondta, hogy igen. Szóval pár napra jegeljük a dolgot.
Lapival voltunk tanácsadáson, 84 cm és 10,69 kg. nem túl nagy a drága:)
Hajni 2 évesen 89cm és 12,45 kg volt.

2010. október 21., csütörtök
2010. október 20., szerda
Ma fogtam magam és vettem olyan gumilepedőt, aminek frottír az egyik oldala és mosógépben mosható. Na nem nekem kell:) Ráuntam, hogy a Hajni rendszeresen azt játssza, hogy fürdés után bekakál a pelenkába és így egy éjjelre 2 pelenkát használunk el. Minnyá 4 éves, itt az ideje, hogy ágytiszta legyen. Napok óta pisi is csak azért van reggelre a pelusban, mert ébredés után abba pisil bele.
Szóval ma nem fog pelust kapni, kíváncsi leszek, hányszor fogunk ágyat húzni és pizsamát cserélni.

2010. október 18., hétfő
2010. október 16., szombat
2010. október 15., péntek
BOLDOG SZÜLINAPOT MÁSODSZÜLÖTTEMNEK!!!!!♥
Hihetetlen, hogy már két éves a Lapi!:)
Még csak most született, az egész szülésre pontosan emlékszem, olyan édi kicsi babucsek volt. És kiskifli, mert annyira görbe volt szegény gyerek. Plusz még a két 2"szarvacska" a fején:)
Most meg mát itt garázdálkodik és 2 hét múlva kezdi a bölcsit:)
A tegnapi ovis délután nagyon jó volt, Lapi is élvezte, boldogan működött és falta a kompótot, amit a gyerekek készítettek délelőtt.
Ja és boldogan bejelentette az ovinéni, hogy bárányhimlő van, már 2 vagy 3 gyerek beteg is.
Kíváncsi leszek, hogy a csajok elkapják-e.. Mondjuk mókás lesz, ha emiatt nem tudja majd elkezdeni a bölcsit a Hanga, főleg, hogy ki kell fizetni a teljes hónapot, akkor is, ha mondjukk csak 2 hetet jár:S

2010. október 14., csütörtök
Csodaszép idő van:)
Ennek örömére sétáltunk egy nagyot, meg vásároltunk dolgokat, többek között a bölcsibe szandált, meg cipőfűzőt, meg számgyertyát és marcipánfigurákat holnapra:)
Amúgy tök jó lehet ovisnak lenni:) Tegnap a Hajniék csoportostul elmentek egy virágboltba, vettek palántákat, az udvaron el is ültették és meglocsolták. Ma reggel pedig almakompótot főztek, a gyerekek darabolták fel az almát és gondolom a konyhában is ott sertepertéltek.
Az ovinéni megdícsérte nagyon, mert tegnap azt játszották, hogy dolgokat letakartak egy takaróval és ki kellett találni, hogy mi van alatta. Hajni találta ki egyedül a cipőt ééééésssss:HANGOSAN mondta is, hogy mit talált:) Szóval egyre többet beszél az oviban is végre.

2010. október 13., szerda
Reggel elsétáltunk a MÁK-ba(itt van tőlünk 5 percre, hihi)elintéztük a gyes igénylést. Lesz kismamabérletem is:) Persze, hogy meddig, azt még senki sem tudja, mert mondta a nőci, hogy az idén még lehet 8 órában dolgozni gyes mellett, de ez jövőre változni fog. Na mindegy, idén még lesz és kész.
Holnap Micimackó szülinapját ünneplik az ovis csoportban:) Lesz torta, minden gyerek kap egy kicsike ajándékot, sütnek mézes süteményt is. Mehetnek a testvérek, szülők is. Lapi biztosan élvezni fogja:)

2010. október 11., hétfő
Nagyon jó volt a szülinapi buli, csajok is élvezték.)Volt két kicsike cica, kb. 4-5 hetesek, szegényeket rettenetesen megszeretgették. Meg az anyamacskát is:)
Pity egyik haverjának 3 hónapos a kislányát is elhozták, Hajniék felváltva mondták neki a mondókákat és pakolták a cumit a szájába. Kicsi Jázmin meg boldogan tűrte.
Este 10-re értünk haza, gyors vetkőzés és feküdtek is.
Tegnap meg ügye telekjárat volt, csodásan sütött a nap, szalonnát sütöttünk és hevertünk egész nap:)

2010. október 9., szombat
Úgy volt, hogy ma lemegyünk a telekre szalonnát sütni, szépen bevásároltam mindent a dologhoz, erre Pity mondta amikor hazajött, hogy a barátja 40-ik szülinapjára meghívott minket a srác barátnője. Az iwiw-en írt a csajszi, bakker még jó, hogy puszta véletlenségből Pity fellépett és ránézett a 28 olvasatlan levelére, különben meg sem tudtuk volna a dolgot, csak utólag:S Szóval délután indulunk Gyömrőre és csak holnap megyünk a telekre. Remélem ugyanilyen szép nap lesz, mint ma.
2010. október 7., csütörtök
vicc vacsorára:)
Elmegy egy férfi a paphoz:
- Atyám, azt hiszem, a feleségem meg akar mérgezni!
- Ne aggódj fiam, beszélek a fejével!
Másnap ismét találkoznak:
- Sikerült a feleségemmel beszélnie?
- Igen, felhívtam telefonon, három órán keresztül beszéltem vele.
- És, Ön szerint mit csináljak?
- Szerintem fiam, inkább idd meg a mérget...

2010. október 6., szerda
most sírjunk vagy nevessünk?????
eljött az idő, hogy bemutassuk a Stella-díj idei jelöltjeit.
A Stella név a 81 éves Stella Liebeck előtt tiszteleg, aki sikeresen perelte 2.9 millió dollárra a McDonald's étteremláncot miután harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a magára öntött kávétól. Ennek emlékére osztják ki minden évben a Stella-díjat az Egyesült Államok legnevetségesebb kártérítési perének. S most következzenek az idei évi jelöltek:
1. Kathleen Robertsonnak (Austin, Texas) 780,000 dollárt ítélt az esküdtszék, mert egy bútorboltban átesett egy szaladgáló kisgyereken és eltörte a bokáját. Az üzlet tulajdonosát meglepte az ítélet, mert a szaladgáló kisgyerek Kathleen Robertson gyermeke volt.
2. A 19 éves Los Angelesi Carl Truman 74,000 dollárt és orvosi kiadásainak megtérítését kapta, mert a szomszédja áthajtott a kezén Honda Accordjával. Mr. Truman nem vette észre, hogy valaki ül a kocsi kormányánál, miközben megpróbálta ellopni a gépkocsi dísztárcsáit!
3. Terrence Dickson (Bristol, Pennsylvania) kifelé tartott abból a házból, amit éppen kirabolt. A garázson keresztül próbált kijutni a házból, de mivel az ajtónyitó automatika meghibásodott nem tudta kinyitni. Természetesen megpróbált visszajutni a házba, de a garázst és a házat összekötő ajtó bezárult miután becsukta maga mögött. A ház tulajdonosa éppen nyolc napos vakációját töltötte, ezért Mr. Dickson nyolc napig a garázs rabja maradt.
Egy rekesz Pepsin és egy nagy zsák kutyatápon élt egy hét alatt. Beperelte a tulajdonos biztosítóját, mert a helyzet túlzott mentális kínokat okozott számára. Az esküdtszék 500,000 dollárnyi kártérítést ítélt neki.
4. Jerry Williams (Little Rock, Arkansas), 14,500 dollárt és orvosi kiadásainak fedezését nyerte, mert a szomszéd vadászkutyája megharapta a fenekét. A vadászkutya a szomszéd bekerített kertjében volt láncon. A kártérítés kevesebb volt, mint vártak, mert az esküdtszék úgy érezte, hogy a kutyát enyhén provokálta Mr. Williams azzal, hogy folyamatosan légpuskával lőtte.
5. Egy Philadelphiai éttermet 113,500 dollár kártérítés megfizetésére kötelezték, miután Amber Carson (Lancaster, Pennsylvania) elcsúszott a földre öntött röviditalon és eltörte a farkcsontját. Az ital azért volt a földön, mert Ms. Carson kb. fél perccel korábban a barátjára öntötte miközben vitatkoztak.
6. Kara Walton (Claymont, Delaware) sikeresen perelte egy disco tulajdonosát, mert leesett a toalett ablakából és kitörte két első fogát. Ms. Walton megpróbált lelépni a szórakozóhelyről a WC ablakon keresztül, mert nem akarta kifizetni a 3.50 dolláros számlát. 12,000 dollárt és fogászati kiadásainak fedezését ítélte az esküdtszék.
7. Talán az idei befutó Mr. Merv Grazinski (Oklahoma City, Oklahoma). Mr. Grazinski vett egy vadiúj 32 láb (majdnem 10 méter) hosszú Winnebago lakókocsit. Első útján hazafelé az autópályán beállította a sebességet 110 km/h-ra, majd elhagyta a vezetőülést és hátrament, hogy készítsen egy kávét. Mint az várható volt a lakókocsi letért az autópályáról, összetört és felborult. Mr. Grazinski beperelte a Winnebagot, mert nem jelezték a használati utasításban, hogy menetközben nem hagyhatja el a vezetőülést. Az esküdtszék 1,750,000 dollárt és egy új lakókocsit ítélt meg Mr. Grazinskinek.
Ezek után a cég megváltoztatta a használati útmutatókat, hátha még egy ilyen idióta vesz tőlük lakókocsit.

Élünk-éldegélünk.
Lapinak felettébb gusztustalan új szokása van, ha folyik az orra, odajön hozzám és nem zsebkendőt kér, hanem beletörli az orrát a ruhámba. Utána elégedetten vigyorogva távozik:S
Szerencsére azért viszonylag ritkán csinálja ezt.
Nagyon kemény, hogy 3 hét és bölcsibe fog járni a szaros:) Nagyon várja már, remélem hamar beszokik és nem lesz sok hiszti és sírás.

Igen tanulságos!
Mit akar a nő?
Az ifjú Artúr királyt rajtakapta és elfogta a szomszéd uralkodó, miközben az
annak erdejében vadászott.
A király a helyszínen megölhette volna Artúrt, mivel ilyen büntetés járt
annak, aki vét más tulajdona ellen.
De meghatódott a rokonszenvesnek talált Artúr fiatalságától, és szabadságot
kínált neki, feltéve, hogy 1 éven belül helyesen válaszol egy nehéz
kérdésre.
A kérdés pedig így szólt: Mit akar valójában a nő?
Egy ilyen kérdés a legbölcsebb embert is zavarba hozta volna, az ifjú Artúr
számára pedig megválaszolhatatlannak látszott...
Ennek ellenére még mindig jobb volt, mint akasztófán végezni, így aztán
visszatért országába, és elkezdte kérdezni az embereket:
a hercegnőt, a királynét, a prostituáltakat, a szerzeteseket, a bölcseket és
az udvari bolondot... Vagyis mindenkit, de senki sem tudott meggyőző választ
adni.
Viszont mind azt tanácsolták neki, kérdezze meg a vén boszorkányt, mert csak
ő tudhatja a helyes választ. Az ára magas lesz, mert a vén boszorkányról
köztudott volt a királyságban, hogy borsos árat kér szolgálataiért Eljött a
megbeszélt év utolsó napja, és Artúrnak nem volt más választása, mint
beszélni a varázslónővel. Az megígérte, hogy kielégítő választ ad, de előtte
Artúrnak el kell fogadnia az árat.
A banya feleségül akart menni Gawainhoz, a Kerek Asztal legnemesebb
lovagjához, Artúr legjobb barátjához.
Artúr borzadva nézett a banyára: púpos és rusnya volt, csak egy foga volt,
gusztustalan hangok kíséretében émelyítő szag áradt belőle. Még sohasem
látott ilyen visszataszító teremtést. Megrettent attól, hogy arra kérje
legjobb barátját, vállalja érte ezt a szörnyű terhet. Ám amikor értesült a
javasolt egyezségről, Gawain kijelentette, hogy ez nem túl nagy áldozat
barátja életéért és a Kerek Asztal fennmaradásáért cserébe.
Kihirdették az esküvőt, a boszorkány pedig pokoli bölcsességével így szólt:
a nő valójában azt akarja, hogy saját életének ura legyen.
Mindenki azonnal tudta, hogy a boszorkány nagy igazságot mondott, és hogy az
ifjú Artúr király megmenekült. Így is történt: a választ meghallva a
szomszéd uralkodó szabadon bocsátotta.
De micsoda esküvő volt az... az egész udvar ott volt, és senki sem érezte
magát bánatosabbnak, mint a megkönnyebbülés és szorongás között vergődő
Artúr.
Gawain udvariasnak, nyájasnak és tisztelettudónak mutatkozott. A boszorkány
pocsékul viselkedett, kézzel evett, közben pedig szörnyű hangokat és
szagokat bocsátott ki magából.
Eljött a nászéjszaka, amikor Gawain a hitvesi ágyban várta, hogy feleségével
egyesüljön. És akkor belépett a szobába a legszebb lány, akit férfi valaha
is álmodott. Gawain elképedve kérdezte, hogy mi történt. A lány azt felelte,
mivel a férfi udvarias volt vele, idejének egyik felében a rettentő, másik
felében a vonzó külsejével fog mutatkozni. Melyiket szeretné nappal és
melyiket éjszaka?
Micsoda kegyetlen kérdés...! Gawain gyorsan mérlegelni kezdett. Legyen
mellette napközben egy imádni való fiatal nő, akit mutogathat a barátainak,
és ossza meg az ágyát egy undorító banyával? Vagy mutatkozzon nappal a
szipirtyóval és házasélete intim pillanatait töltse egy ifjú szépséggel...?
Ön hogyan döntött volna, mit választott volna?
Gawain válasza alább olvasható, de mielőtt elolvasná, döntsön ön is...
A nemes Gawain azt válaszolta, hogy válasszon a nő maga.
Ezt meghallva, a nő azt mondta, hogy éjjel-nappal szép hölgy lesz, mivel a
férfi tiszteletben tartotta és megengedte neki, hogy életének ura legyen. Mi
ebből a tanulság? A tanulság lejjebb van, de mielőtt elolvasná, gondolkozzon
el rajta...
AZ A TANULSÁG, HOGY NEM SZÁMÍT, CSINOS VAGY CSÚNYA-E A NŐ... ALAPJÁBAN VÉVE
HA NEM ÉLHETI AZ ÉLETÉT AKKOR BOSZORKÁNNYÁ VÁLTOZIK...

2010. október 4., hétfő
2010. október 2., szombat
2010. október 1., péntek
vicc ebéd utánra:)
Kedves utasaink. Itt az önök kapitánya beszél.
Erősen zuhanunk, de ez még megállítható!
Már kidobáltunk minden nehezéket.
Sajnos ez nem volt elég, úgyhogy utasaink közül kell megválnunk néhánytól.
Hogy ne lehessen kivételezéssel vádolni bennünket,
ábécé sorrendben szabadulunk meg a túlsúlytól.
- Jelentkezzenek tehát először az "A", mint Afro-amerikaiak!
Természetesen senki sem mozdul...
- Akkor jelentkezzenek a "B", mint barna bőrűek!
Újból senki, csak a sorok közt egy kisgyerek mondja az apjának:
- Te papa, nem kéne jelentkeznünk? Hiszen mi afro-amerikaiak is vagyunk, meg
a bőrünk is barna!
Mire az apja: - A pofádat befogod fiam, mi most itt NIGGEREK vagyunk,
úgyhogy először a KÍNAIAK jönnek.
Mire a hátsó sorból egy hang: "Ném kínáái! Sárgá!"

Asszem Hajni beteg lesz:(
nyűgösen is ébredt, be van rekedve és kicsit köhécsel. Mondjuk az is valami, hogy 1 hónapig nem hozott haza semmi nyavaját az oviból:)
Ha nem lesz lázas reggel és az eső sem esik, lemegyünk a telekre, de csak egy napra, nem alszunk ott.
Ma állatok napja van az oviban, kellett bevinni állatos mesekönyvet, plüssállatokat és élő állatkákat is lehetett.
Mivel mi nem vagyunk épelméjűek, összeszedtem a balkonládából a csigákat és azokat vittük be:) végülis állatok és olyan mókásak, ahogy fel-le grasszálnak az üvegben:)
Volt bent tengerimalac, Lapika is bemehetett megnézni, aranyos volt az ovinéni, hogy beengedte.

2010. szeptember 29., szerda
Tegnap délután kaptunk Danamától egy szent rongyő sárkányt:)
Pont olyan, mint a Lapié, illetve szép vadiúj:)
Ki is lehetett vele cselezni, kicseréltem, amikor nem látta. Először jól megnézegette, forgatta, de elfogadta. Később hozta hozzám gyanakodva, hogy mi ez. Mondtam, hogy a sárkány, amit előző nap megfürdettünk habos vízban(tényleg kimostuk együtt:)).
Megnyugodott, azzal is aludt.
Így legalább lesz egy tartalék, mert ügyi a bölcsibe is biztos kell neki az elalváshoz.
Feltéve, hogy megy a bölcsibe.... Ma délután hív fel a tulaj, hogy vissza mehetek-e dolgozni. Szerintem Lacika elintézte, hogy ne mehessek vissza, így nem fűzök sok reményt a dologhoz. Gyomrom napok óta görcsben, tisztára ideges vagyok, nem baj, már csak délutánig.
Tavasszal meg meglássuk....

2010. szeptember 27., hétfő
No pénteken tartottuk Pity szülinapját, aznap a Hajninak nem volt ovi, mert továbbképzésen voltak az ovinénik:)
Sütöttünk sütit, meg tepertősmuffint:)
Láncfűrészt kapott ajándékba és bár nem akartunk a hétvégén menni a telekre, annyira ki akarta próbálni, hogy szombat délelőtt mégiscsak nekiindultunk. Szerencsére aznap szép idő volt, nem esett az eső, Pity lelkesen aprította a farönköket, csajok nagyon élvezték, tapsikoltak neki, Hanga meg közölte, hogy Apa nagyon ügyes vagy:)
Vasárnap persze egész nap esett, de lent volt a Márkó is, elszórakoztatták egymást a gyerekek:)
Este a kertben ücsörögtünk, boroztunk a pertóleumlámpa mellett és kitaláltuk, hogy veszünk emeletes ágyat a csajoknak. Az ikeában van 16000ft ért egy szupi fehér, azt kapják majd meg.

2010. szeptember 23., csütörtök
No élünk ám, csak volt sok dolgom és nem volt hangulatom irkálni:)
kedden Csilláéknál voltunk, jó volt dumcsizni, mert ezer éve nem találkoztunk. Lapi exra nyűgös volt, mert jön egy szemfoga, semmi nem volt jó neki, Esztivel sem akart játszani. Kapott Panadolt és az ölemben elaludt fél 12-kor:)
Tegnap meg takarítós-rendrakós-mosónős napom volt. végre eltettem a papucsokat, szandálokat, nyár már nem lesz az idén, minek legyenek elől.
Ma délelőtt meg a melóhelyemre mentünk be szétnézni. Szerencsére el tudtam kapni a tulajt, rákérdeztem, hogy január végétől vissza tud-e venni. Hétfőig végigzongorázza a lehetőségeket, hogy hol lenne a legjobb helyem. Jó lenne, ha a nagykerbe mehetnék, mert akkor nem kellene dolgoznom hétvégén, csak néha-néha egy vasárnap kell ügyelni.
Ja, ami nekem igen rossz hír, hogy Lacika felkerült a kiskerbe, aki a közvetlen főnököm volt a Tömő u-ban, ahol kijelentette a kollégámnak, hogy amíg ő a cégnél van, addig oda én nem mehetek vissza dolgozni. Amikor bejelentettem, hogy terhes vagyok, valamiért nagyon megutált, addig elég jól kijöttünk, legfeljebb zavarta a nagy pofám, és hogy önnálló véleményem is van a dolgokról, ráadásul én értek a faiskolához, ő meg nem. Na mindegy, remélem nem tesz keresztbe...
Tessék drukkolni mindenkinek!
LÉCCCIIIII!!!!!

2010. szeptember 20., hétfő
2010. szeptember 18., szombat
Valami front lehet, mert Pity dolgozik(na nem a front miatt) mi hárman pedig felváltva ordítunk és hisztizünk. Én leginkább azért, mert a lányok teljesen ki vannak magukból fordulva:S
Amúgy elég érdekes lehetett a Lapi éjszakája, ugyanis valamikor telehányta az ágyát(a szilva héja jött ki belőle) de nem szólt egy szót se, csak valószínüleg átfeküdt az ágy másik felébe és aludt tovább. Se a pizsamája, se ő maga nem lett olyan, csak a lepedő(amit tegnap raktam fel tisztán)

2010. szeptember 17., péntek
hihihi
- Nagyi nem láttad a gyógyszeremet?? Az volt ráírva hogy LSD.
- Szarok én a gyógyszeredre, inkább segíts kizavarni ezt a kurva sárkányt a konyhából!

Az idő fostalicska, a gyomrom is az, tegnap este megint kezdődött a görcsölgetés. Még a végén kiderül, hogy fekélyem lesz:S
Asszem túl sok a kávé, meg a cigi. Vagy nem tudom. De kávé nélkül meghalnék. Asszem mindjárt főzök kamillateát.
Hajni változatlanul imádja az ovit, szeret ott lenni. Szerintem viszont nem eszik rendesem, mert alig érünk haza, már közli, hogy éhes és eszik estig. Délután rákérdezek az ovinéninél, hogy nem csak turkálja-e az ételt?

2010. szeptember 15., szerda
vicc ebéd előtt:)
Vonatszerencsétlenség történik, 200 ember meghal és nincs más
szemtanú, csak Józsi bácsi, Pista bácsi és a Mozdonyvezető.
Rendőrök kérdezik Józsi bácsit, hogy mi is történt:
- Háát látom, hogy gyün a vonat, oszt egysze' csak le a sínrűl, át a
mezün, oszt be a szénakazalba.
Megállapítják Józsi bácsiról, hogy nem normális.
Kérdezik Pista bácsit:

mezün, oszt be a szénakazalba - mondja Pista bácsi.
A rendőrök Pista bácsiról is megállapítják, hogy nem normális, és
megkérdezik a mozdonyvezetőt:
- Jövök a kanyarban és látom, hogy egy cigány fekszik a sínek között
- mondja a mozdonyvezető.
Mire az egyik rendőr:
- Ember, ha elüti a cigányt, akkor ez a 200 ember életben maradt volna!
- Így gondoltam én is - válaszolja mozdonyvezető -, de a cigány
egyszer csak le a sínrűl, át a mezőn, oszt be a szénakazalba!

2010. szeptember 14., kedd
Tegnapra már meggyógyultam, csak semmi kedvem nem volt írni, meg nem is volt semmi érdemleges. Ma végre eljutok a fodrászhoz, időszerű, mert nagyon törik és tiszta Kóbor János vagyok megint.
Az epilálás is szükséges, szerintem ma azon is túlesek, nem mintha ebben a csodás időben mutogatnám a csülkeimet:)

2010. szeptember 12., vasárnap
Rég volt ilyen fostalicska idő a telken, bár tudtuk előre, hogy ez lesz. Szerencsére hideg nem volt legalább. Csajokat meg nem győztem átöltöztetni, akkora pocsolyákat találtak maguknak.
Én megint dögrováson vagyok, ma hajnali fél 5-től reggel kilencig bél- és gyomorgörcsök társaságában fetrengtem. 9-kor letámolyogtam fogat mosni, de ez csak arra volt jó, hogy a retyón ülve vödörbe szépen kirókáztam a tegnap este megevett kaliforniai paprikát. Ágyba vissza, délig fetrengtem tovább. Szerencsére ma már nem esett, Pityesz elvitte a csajokat délelőtt sétálni. Hőemelkedésem is van, szóval fasza:(

2010. szeptember 9., csütörtök
2010. szeptember 8., szerda
még egy:)
Egy család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az
elso szüloi értekezleten az óvóno mondja az anyukának:
- Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan
kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.
- Miért, mibol látszott?
- Égő csigát rajzolt. - mondja az óvóno.
- Égő csigát? De hát ez igen egyszeru. A magyar gyerekek a csigát így
hívogatják ki a házukból: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki..
Talán volt más is?
- Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak
madarat. -így az óvóno.
- Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát,
hogy csip, csip, csóka, vak varjúcska.?
- Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
- Csonka tehén? Hm,..Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van:
Boci, boci tarka, se füle, se farka..
- ...és mondja, kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem
énekelnek a magyar gyerekek?
- Dehogynem. Ott van például a Süss fel nap, fényes nap, ..kertek
alatt a ludaink megfagynak. ... Basszus!

vicc:)
Barátaimmal beszélgettünk, amikor egyszer csak valaki kijelentette, hogy
olvasta valamelyik újságban, hogy a sör női hormonokat tartalmaz, - mivel
mindegyikünket valamennyire érdekelte a tudományág, elhatároztuk, hogy ezt
az állítást tanulmányozni fogjuk, s így - természetesen kizárólag tudományos
célokból - megittunk fejenként húsz üveg sört.
Tanulmányi munkánk eredménye húsz sör után:
- rengeteg hülyeséget dumáltunk össze,
- nehezen, de főleg rosszul vezettük gépkocsinkat,
- nem gondolkoztunk logikusan,
- egyikünk sem volt hajlandó elismerni, hogy téved, amikor teljesen
egyértelmű volt a tévedésünk,
- minden öt percben pisilni mentünk, természetesen együtt.
Ezek után egyetértettünk abban, hogy kutatásunk bebizonyította, az újságcikk
pontos és a sörben valóban női hormonok vannak...

2010. szeptember 7., kedd
Megmondom őszintén nagyon örülök, hogy Hajni ovis lett:)
Ő is örül szerencsére, alig várja reggel az indulást:)
Elvittük, majd Lapival elvillamosoztunk a Móriczra a DM-be, jól bevásároltunk, hazajöttünk, reggeliztünk. Előbb voltunk kint a közértben, Hanga nagyon boldog, hogy jöhet(eddig ált. a Hajnit vittem, ő meg maradt otthon az apjával)
ÉS A LEGFŐBB: csend van itthon, Lapi nyugis, nekem simulnak a ráncaim napközben, nincs hajtépős, visítva sikítós hiszti és veszekedés:)
Szóval vannak jó oldalai az egy-gyerekességnek, de mégis jobb, hogy ketten vannak, mert jó látni, amikor Hajni hazajön, hogy mennyire örülnek egymásnak, meg bohóckodnak, vihognak játszanak együtt.

2010. szeptember 6., hétfő
Hajni tegnap reggel fél órát hisztizett, nem értette meg, hogy vasárnap nincs ovi, nem megyünk:)
Ma reggel ismét lelkesen kelt, alig várja, hogy ott is alhasson:)
Hanga meg reggel azért hisztizett, hogy ő még alszik, nem jön. Aztán persze belelkesedett, hogy ő is elkíséri a Hajnit. Az oviba ő is nekiállt levetkőzni, ment be a csoportszobába, aztán kicsit csalódott volt, hogy ő nem maradhat, jönni kell haza.
Most jól reggelizik, aztán kimegyünk a boltba vásárolni, nagyon lelkes, mert eddig mindig a Hajnit vittem, neki itthon kellett maradnia.

2010. szeptember 5., vasárnap
hihi
RÁKKELTŐ HATÁSÚ A HIDEG SÖR!
JAPÁN TUDÓSOK MEGÁLLAPÍTOTTÁK, HOGY A HIDEG SÖR RÁKKELTŐ HATÁSÚ!
A KÍSÉRLET KERETÉBEN - A JAPÁN LABORBAN HIDEG SÖRT ÖNTÖTTEK EGY ALVÓ RÁKRA, ÉS AZ RÖGTÖN FELÉBREDT.

2010. szeptember 4., szombat
Na csak elmentünk Budafokra:)
Nagyot sétáltunk, jó borokat kóstoltunk, bementünk egy pincébe hatalmas hordókat nézegetni és sült ökröt is ettünk:) Szerencsére nem esett, csak amikor leszálltunk a buszról hazafelé, akkor kezdett el szemerkélni. Csajok úgy nótáztak, mintha ők itták volna a bort:) vettünk borkocsonyát is, azt majd este jól befaljuk.
Persze Lapi mikor kakálja tele a gatyát, ha nem ilyenkor; szerencsére az egyik kerthelyiségben leghátul a fal tövében volt egy nem használt asztal, azon tisztába tudtam tenni, de még a gatyája is tiszta kakiszar volt:S

2010. szeptember 3., péntek
2010. szeptember 2., csütörtök
A ma reggeli menetrend ugyanaz volt mint tegnap: Hajni csak úgy pattant ki az ágyból negyed 8-kor, Lapi meg hisztizett ezerrel, hogy ő is akar oviba menni. Persze Hajni meg húzta, hogy te még kicsi vagy, nem mész oviba, majd a bölcsibe fogsz járni.
8-kor leadtam, majdnem el sem köszönt vágtatott be a szobába, úgy kellett utána szólni, hogy legalább egy puszit dobjon és köszönjön.
Lapit idomítja anyós, én feltettem a húslevest főni ebédre, még mosogatnom kell. Ha meg anyós elmegy a temetésre, akkor gyorsan kiporszívózok és kisikálom a kádat, mosdót, nem szeretek akkor tevékenykedni, amikor itt turnézik.

2010. szeptember 1., szerda
No eljött ez a nap is:) Hajni boldogan ugrott ki az ágyból, Hanga meg hisztizett, hogy ő is akar menni az oviba.
8-ra mentünk, Hajni az átöltözés után ment boldogan a gyerekek közé, majd kért ceruzát és papírt és leült rajzolni.
1/4 9-kor mondta az ovónéni, hogy tűzzek haza. Kérdezte, hogy egész napra marad-e, mondtam, hogy ebéd után azért hazavinném még ma. Szóval fél 1-re megyek vissza, nagyon kíváncsi vagyok.
Nekem reggel olyan hasmenésem volt az izgalomtól, hogy csak na, de sebaj. Remélem nem sírt és holnap is örömmel kel fel reggel.

2010. augusztus 31., kedd
Itt van az ősz, minket is hazaevett a fene a telekről:(
Szinte végig taknyoltuk és köhögtük az 5 napot, de ettől függetlenül nagyon jó volt, mert csak péntek este és szombat délelőtt esett az eső, de a pavilon alatt elücsörögtünk, a csajok meg gumicsizmában és esőkabátban turnéztak:)
Ma viszem Hajnit a dokihoz, kiderül, hogy mehet-e holnap az oviba. Elég ciki lesz, ha már első napján nem mehet szegény, pedig nagyon várja.

2010. augusztus 25., szerda
Bakker 25 fok van a lakásban, én meg kénytelen voltam melegítőt felvenni, mert fázok.
Csak hőemelkedésem van, de annyira pocsékul érzem magam, mint más 39 fokos láznál.
Egyszer volt 38,6 emlékeim szerint, de akkor nem tudtam kimászni az ágyból.
Ja meg egyszer foghúzás után ment fel 39 fokra, de akkor meg elájultam a tesóméknál:S

Mindenki beteg, hurrá:(
A változatosság kedvéért a Hajni jött át éjjel, mert rosszat álmodott és nem volt hajlandó az ágyában maradni, valami fekete kapucnit emlegetett, hogy az van a baldahinja alatt. Lázas is volt. De ő legalább úgy aludt, mint egy darab fa, nem fészkelődött, mint a Lapi. Ő is bepróbálkozott kétszer is, de szerencsére le tudtuk szerelni.
Nem baj, holnap indulunk, majd a friss levegő megteszi a hatását, jól meggyógyulunk:)

2010. augusztus 24., kedd
Na a láz éjjel gyereket cserélt:( Hangánál elmúlt, Hajni 37,8-al ébredt fél 7-kor, most alszik megint, szerintem mire felkel lázas lesz. A kötőhártyagyuszi is visszatért, mindkettő csipás:S
Hanga kétszer jött át közénk éjjel, illetve mivel az ágyból nem tud kimászni, én hoztam át, hogy ne keltse fel a Hajnit az üvöltésével és én is vittem vissza, mikor elaludt. Szóval ma sem vagyok kipihent.

2010. augusztus 23., hétfő
Pompás éjszaka és nappal:(
Hanga ügye beteg. Éjfélkor ébredt sírva, éhesen, lázasan. Kihoztuk, evett, ivitt, kapott nurofent, visszatettük az ágyába. 3/4 1-kor kezdődött előlről, de akkor már inkább közöttünk maradt, hogy ne verje fel a Hajnit. Na innentől nem sokat aludtam, mert mocorgott, költözött össze-vissza, óránként ivott. Valamikor 3-kor tudtam elaludni, de 6-kor már kelni kellett, kelt a Lapi is. Azóta meg hisztis, nyűgös, 5 percenként meztelenre vetkőzik és jön ordítva, hogy öltöztessem fel. 5 perc múlva előlről:( De most éppen nem lázas.
Amúgy tuti megfázott, vagy tőlem kapta el, mert tegnap még csak vízszerű orrfolyása volt, ma már elég sok sárga trutyi jön és köhög is. Tök jó lesz, ha a Hajni is elkapja és nem tudom vinni 1-én az oviba:S

2010. augusztus 22., vasárnap
Lapi beteg lett, csak nem tudom mi a baj. Vagy megfázott, vagy a foga jön, mindenesetre tegnap este sikítva sírt, minden baja volt. Mielőtt lefektettük, kapott nurofent, de hajnali 4-kor 38,7 volt a láza. Kapott még egy adagot, szépen visszaaludt. Ma sétáltunk egy hatalmasat, meg linóleumot vásároltunk a telekre. Hazafelé fagyiztunk is:) Most megint alszik és megy fel a láza:( Ja és folyik az orra.
2010. augusztus 21., szombat
Elég jó kis napunk volt tegnap:) Sétáltunk egy hatalmasat; át a lánchídon végig a korzón:) Fagyiztunk, csajok kaptak kígyó alakú nagy gumicukrot és jégkását is:) Lehetett volna körhintáztatni őket, de a Lapi még kicsi hozzá, féltem, hogy kicsúszik a hintából, így ez most elmaradt, szerencsére Hajni nem nyavajgott miatta.
Hajni nagyon jól bírta a hatalmas sétát, egy kis ideig ücsörgött az apja nyakában, egyébként szépen gyalogolt, Hanga meg a fele utat végigaludta:)
Délután jó lett volna, de beállított Pityesz semmiházi munkakerülő hajléktalan unokatestvére és órákig ücsörgött a konyhában. Alig vártam, hogy elmenjen végre. Csajok közben elaludtak a nagyágyon, egészen fél 10-ig szunyáltak, mi pedig mikor végre kettesben voltunk borozgattunk és beszélgettünk egy jót.
Fél 10-kor megébredtek, rájuk adtuk a pizsamát, ittak egy joghurtitalt és aludtak tovább reggel fél 8-ig:)

2010. augusztus 19., csütörtök
2010. augusztus 18., szerda
Ma beszéltem a bölcsi vezetőjével, ahol várólistás a Hanga, azt mondta, hogy jó esélyt lát arra, hogy januárig bekerül a Hanga, mert tavaj is bekerült ennyi gyerek évközben, amennyi most van a várólistán. Hát nagyon jó lenne. Ettől függetlenül holnap 10-re megyünk az egyesületi bölcsibe megbeszélni az ottani lehetőségeket, azt, hogy mennyibe kerül havonta. Annyit mondott a nőci a telefonba, hogy ötletelt és lehet, hogy oda is meglesz a helye januártól.
Hát a kettőből már csak összejön valamelyik...

2010. augusztus 17., kedd
2010. augusztus 16., hétfő
Jó volt a hétvégén a telken, csak rövid volt. Péntek éjjel volt nagy vihar, szinte egész éjjel esett, így szombat reggelre nagyon jól felfrissült a levegő és kellemes is maradt, csak annyira volt meleg, hogy a kismedencében jó legyen a csajoknak a víz, amit ők ki is élveztek délután:)
Én persze dögrováson vagyok, vasárnap reggelre már fájt a torkom, fülem, fejem és csinos hőemelkedésem is volt:(
Na mindegy, 2-3 nap és elmúlik, bár Hajni kezd köhögni és rekedt is. A szeme viszont szépen gyógyul szerencsére.

2010. augusztus 13., péntek
Hát elég csúnya a Hajni szeme, reggelre is tiszta csipa volt neki, de szerencsére nem annyira mint nekem egyszer, amikor reggelre annyira becsipásodott, hogy nem tudtam kinyitni, mert összeragadt. Emlékszem(pedig nagyon rég volt), hogy rettentően sírtam és ki voltam borulva, hogy nem tudom kinyitni a szememet és nem látok:(
2010. augusztus 12., csütörtök
2010. augusztus 11., szerda
Néhány képecske:)
Sikerült végre megszépíteni a virágágyásomat:)
A Duna nap miatt ugyanis felszórták előttünk az utat murvával és Timcsi volt olyan pofátlan, hogy kiment beszélni a munkásokkal:) Mondtam, hogy akkor én most beviszek néhány vödörnyit, mondták, hogy oké, amíg nincs itt a főnökük, cipekedjek nyugodtan:)
Sajnos nem lett elég, de nem volt pofám többet behordani. A tavasszal beültetett növények nagy része ügye kidöglött, így elég ritka-szép most, de végre rendezett.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgcGqEb9brPM1-UnmmhoCdCuuW9GDhbheB0mT0czqfsbIkBMureF_vkLpS6zattbLRlyIDeUTORGULZ6_GYDstv_eToA_2ieBoC1QaUKSosOrU1XEcth8g0fd1t3puvdePMTTnBDQaeHtg/s400/aug.+eleje+029.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgA5B-dCdZtIBauVRG07cEQsIbC-tBw1nGKfQ8rAMGdIGb8gpCNvaLz9yo5f33z6RWhKkfO1akR6gfHADEzzeUQMEWqBKQwVMgwrhy81uaP7dmBs0XEXczgsM-DJRcXHUkiSFK17TRkcZg/s400/aug.+eleje+028.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgure3YM_Y5c1uv85ByU5EYXkh0hjwaGfB-rcqz1NKLdA55x7MPPOnfcoqQGiyl2aHGC5PDsYdiaN-J5BsyCZ8JIj_Hdw9FlLWDIvEZVucsn4hTsp3TsG2TisU4nxlxmF2RDm6U2q5L7Ew/s400/aug.+eleje+027.jpg)

![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEitKbTal50oF0hSQMGUcUWRKkNR0J0djRJjxjVUqnMp8rhcZjb9N8MQl-XFwRkOMG5ImIpRByXSV9Hn3N4Y1JnRO3heAJWidtG-ptatVep9frRtKU60TuHRP72PianQpj8eB863m6DfgjQ/s400/aug.+eleje+026.jpg)
Hangánál egyre durvább a dac és hisztikorszak:(
Dobál, csapkod ezerrel, miközben úgy sikít és visít, hogy megfájdul a fejem. Most is...
Hoztam nekik gyurmát és minden színt gondosan elfeleztem, hogy ne legyen veszekedés. Persze neki nem volt jó, elvette a Hajni rózsaszínűjét is. Amikor visszavettem tőle, elkezdett őrjöngeni és dobálta szerteszét az összeset, most is itt visít és csapkod.
Nemsokára jön anyám, remélem addig lehiggad, mert én megőrülök.
Ma különösen kiakasztó a kicsi. Hajni szerencsére normális.
Ja és minket is üt tiszta erőből:(

Szombaton a második telekszomszédunkhoz jöttek rokonok, nekik egy hónappal fiatalabb a kislányuk, mint a Hanga. Gondoltam jól ellesznek majd a kicsik egymással. Hát az első pillanatban már nem voltak szimpatikusak szegények, de amikor kitört belőlük a bezzeganya és bezzegapa, akkor kezdtem el menekülni tőlük."Pipike már 150 szót tud!" és társai mentek végig. Én csak vigyorogtam, kedvem lett volna mondani, hogy a Hanga meg 4-5 soros mondókákat is tud és napközben többet pisil bilibe mint mellé, de nem akartam elrontani a kedvüket. A másik meg, hogy "pipike ne nyúlj ide, ne nyúlj a vízbe, ne csináld ezt." Előtte kaptunk az egyik horgásztól egy nagy halat, a kiskádban úszkált, Hajniék meg a Márkó boldogan simogatták és buzizták a halat, pipikének nem engedték meg. Amikor fenékre csücsült, az anyja már kapta fel a gyereket. Bakker fel tud kelni magától is. Na mindegy.
Másnap mondta a Miki(szomszéd), hogy alig várta, hogy elmenjenek, mert lefárasztották teljesen:):)

2010. augusztus 10., kedd
Bakker ilyen sem történt még velünk: elfelejtettük befizetni a múlt havi telefonszámlát és közös költséget. Pont akkor jött a csekk, amikor a telken voltunk, a boríték el lett rakva, de ki nem bontottuk, amikor haza értünk. Most hívott az ügyfélszolgálat, csak lestem:(
Hívhattak volna tegnap, mielőtt mentem a postára, ma mehetek újra:S

Hajni teljesen összenőtt a szomszédék unokájával. Persze a Hangát mindenből kizárták, vagy a házba bezárták és direkt szívatták szegénykét. Ha azt hitték, hogy nem látom, simán fejbe verték bármivel, ami a kezükbe akadt. Márkóval csak elbeszélgettem a dologról, de amikor a Hajni 5 perccel később ugyanúgy fejbe vágta a kicsit, na akkor ő már kapott egyet.
Kedvenc szavajárásuk a Lapira a "buzi kisbaba" volt.
És baromi szemtelen lett ám a Hajni, nem tudom mi lesz, ha majd ovis lesz:(

Na eltelt a szabadság:(
Vasárnap elég későn értünk haza, mert Duna-nap vagy mi a csuda volt mellettünk. Gyerkőcök lovagolhattak, volt sárkányhajó verseny meg mindenféle evezősverseny, kirakodós meg sokminden.
Hajninak rettentően tetszett, hogy felülhetett a lóra, Lapinak kevésbé.
Nagyon jó hetünk volt, bográcsoltunk, grilleztünk, pizzáztunk, komppal átmentünk a túlpartra és egyéb nyalánkságok.
Később majd teszek fel képeket is:)

2010. augusztus 1., vasárnap
2010. július 30., péntek
2010. július 29., csütörtök
Rosszéletűek eltüntették a hajfestő ecsetemet:( Kénytelen voltam a spájzban vadászni egy viszonylag vastag és még nem használt ecsetet, azzal fejtettem hajat. Gondolom majd délutánra előkerül, mindenesetre veszek egy másikat, csak úgy kell elraknom, hogy a csajok se férjenek hozzá és én is megtaláljam majd:)
2010. július 28., szerda
2010. július 27., kedd
2010. július 26., hétfő
fél 4-ig dolgoztak, holnap jönnek, megcsinálják a wc-t teljesen, nekünk már csak a régi csempét kell leverni és az új burkolatot felrakni. Mit mondjak nagy élmény volt a kád fölé görnyedve mosogatni, leszakad a derekam és a hátam. Holnap már lesz víz a konyhában is szerencsére.Augusztusban meg felújítjuk a konyhát is teljesen, nagyon várom már.
2010. július 25., vasárnap
2010. július 24., szombat
2010. július 23., péntek
No a tegnapi kaki szerintem véletlenül került a bilibe, mert fürdés után levette a pelenkát és a szőnyegre tojt és ma reggel is:S
Ráadásul ahhoz képest, hogy tegnap nem aludt napközben, me reggel fél 7-kor már kukorékolt. Még a második kávét sem tudtam nyugiban meginni, így minnyá megyek, iszok egy harmadikat:)

2010. július 22., csütörtök
2010. július 21., szerda
2010. július 20., kedd
Lapinak 38,9 fokos láza van:S
Csak azt nem tudom, hogy mitől... mondjuk a kedve nem rossz, kétszer aludt meglepő módon és nyugisnak is mondható.
Reggel meglátom, hogy elviszem-e dokihoz. A rendelő homilapján megnéztem a rendelési időket, mert szabadságolások vannak, persze a holnapi és a holnaputáni nap nincs leírva, egyébként aug. 19-ig mindegyik:S

Az asszony a szeretőjével tölti a napot, míg a férje dolgozik. Nem tudja, hogy a 9 éves fia a szekrényben elrejtőzött.
A férje váratlanul hazaér, mire az asszony a szeretőjét betuszkolja a szekrénybe a kisfiú mellé.
A kissrác azt mondja:
- Sötét van itt.
- Igen, az van - válaszolja a férfi.
- Van egy baseball labdám.
- Az jó.
- Meg akarod venni?
- Nem, kösz.
- Apám odakint van
- O.K. Mennyibe kerül?
- 250 dollár.
A következő héten megint megtörténik, hogy a fiú és a szerető egy szekrénybe kerülnek.
- Sötét van itt - kezdi a fiú.
- Igen, sötét.
- Van egy baseball kesztyűm.
A szerető emlékezve a múltkorira, azt kérdezi a fiútól:
- Mennyibe kerül?
- 750 dollár.
- Rendben - mondja a férfi.
Néhány nappal később az apa azt mondja a fiúnak:
- Fogd a kesztyűd. Menjünk ki és ütögessünk egy kicsit.
- Nem tehetem. Eladtam. - válaszolja a fiú.
- Mennyiért adtad el??? - kérdi az apja.
- 1000 dollárért.
- Ez szörnyű, hogy ennyiért adtad el a barátaidnak!
Ez sokkal több mint amennyibe ezek ténylegesen kerülnek.
Elviszlek a templomba, hogy meggyónj! - mondja az apja
felháborodva. Elmennek a templomba. Az apa beülteti a
fiút a gyóntatószékbe, és rácsukja az ajtót.
- De sötét van itt. - mondja a fiú.
Mire a pap:
- Ne kezdd megint!!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)